2014. március 18., kedd

34.fejezet: Buli

Sziasztok! Ez lenne a következő rész :). Tudom, nem lett valami hosszú, de siettem, amennyire csak tudtam. És, nagy bejelentéssel érkezem, hogy a blogot nem zárom be a 35.fejezet-nél! Ezt a döntést is a barátnőm miatt hoztam, mert Ő nagyon szeretné, hogy folytassam, így hát, teszek a kedvére :). A részek mostanától szerintem gyorsabban fognak jönni, mivel elkezdődött a suli és mint említettem, rengeteg ötletem van és még mindig csak gyűlnek :D. Na, de nem is húzom az időt, jó olvasást! :)
DayraC. xx

............................................................................

A beszéd annyira feldobta az esténk, mint még semmi más. Nagyon jól esett és szinte minden hülyeségünket összeszedték. Náluk jobb barátnőket nem is találhatnánk! Amikor lejöttek a színpadról, rögtön megrohamoztuk Őket és mindegyiküket megöleltük. Még a fiúkat is...
- Én nem kapok ölelést? - Szólalt meg valaki mögöttem és ettől a hangtól az adrenalin szintem az egekbe szökött. Amilyen gyorsan csak tudtam megfordultam, és a karjait kitárt Harry-t láttam magam előtt.
- Harry? Harry... Jézusom! HARRY - ugrottam a nyakába, amitől elestünk, de ez egy cseppet sem érdekelt. El sem hiszem, hogy itt van! Vagyis... itt vannak :).
- Oké, én is örülök neked, de még élni akarok - nevetett, majd legurított magáról és segített felállni. - Boldog szülinapot - adta át az ajándékot, majd hosszan megcsókolt. Mennyire hiányzott már ez... - És neked is Sophie - fordult felé, hogy megölelje, de Niall elé ugrott.
- Nem! Ő nem kap csókot! Felejtsd el - rázta határozottan a fejét, mire Soph elnevette magát, majd előre lépett, megköszönte Harry-nek, majd megölelték egymást. Niall feje égett :).
- Na, úgy tűnik tényleg hasznát fogjátok venni este az ajándékunknak - gondolkozott el Lei.
- Azt mondtad csak vicceltél - ráncolta a szemöldökét Niall.
- Hát, őőő...igen...izé...nem - rázta a fejét.
- LEILA - kiáltottunk rá egyszerre, Ő meg behúzott nyakkal rohant el... Rocky-val együtt.
- Néha elgondolkozok azon, hogy hülyébb már nem lehetne ez a csaj... Tévedtem - mosolygott Soph, majd Niall-lel eltűntek táncolni. Vagy enni... vagy mit tudom én mit csinálni.
- Menjünk táncolni - mondtam a többieknek, mert Lei és Rocky mégis visszajöttek. Lehet, hogy kiszedték a csomagokból... Mindegy, úgyis a kukában végezték volna...Vagy végzik, ha előbb szerzem meg, mint Harry. Bár, az igazat megvallva, Harry nem olyan, mint amilyennek beállítják. Néha - na jó, sokszor - én is félreértek dolgokat, amiket Ő nem is úgy értelmezett, mint én. Soha semmit nem erőltetett rám, maximum egy kicsit nyavalygott, hogy oldja a feszültséget. De, alapjában véve, egy nagyon rendes és kedves srác... akit én mindenkinél jobban szeretek.
- Naaa, ne álljunk már itt, menjünk, bulizzunk - kezdtem el ugrálni, majd megragadtam Harry és a két lány kezét és berángattam Őket a terem közepére. Egyszerre álltunk neki összevissza ugrálni és énekelni a zenét. Nem sokkal később a többiek is csatlakoztak, így voltunk egy körben, 14-en. Aztán, mikor jött a refrén, elkezdtünk ordibálni: Party rock is in the house tonight! Aztán tovább táncoltunk - jobban mondva ugráltunk -.
- EVERYDAY I'M SHUFFLIN - üvöltöttek a fiúk teljes hangerejükből, mi meg csak nevettünk. Mutogattam a DJ-nek, hogy hangosítson, amit meg is tett, főleg, hogy már előtte szinte megsüketültünk. Szerintem már Pesten hallották, hogy itt buli van. A lényeg, hogy mi jól éreztük magunkat és ahogy láttam, mások is. Életünkben nem volt még ekkora bulink és szerintem nem is lesz. Hónapokig könyörögtünk, hogy itt tarthassuk a partyt. Hát, sikeresek vagyunk.

Az italok és a nasi csak fogyott és fogyott, megállás nélkül. Mindig is ilyen szülinapra vágytunk, amikor nem csak mi, hanem mások is remekül érzik magukat. Mint mondtam, az alkohol fogyott... De találjátok ki, hogy a legtöbbet ki itta me...
- Jó napooooooooooooooooooot embereeeeeeeeeeeeek - kiabált bele a mikrofonba Niall. Hát, ezért nem tudtam befejezni a mondatom. - Ééén lenniii Niall Részheg Horaaan - kiabált tovább, mire Soph a színpad mellé sétált.
- Niall, gyere le - szólt rá mosolyogva.
- Nem - vágta rá, majd leült törökülésbe. Vagyis csak ült volna, mert közben oldalra dőlt és nem tudott felállni... gondoltam én.
- Niall. Gyere. Le. - Szótagolta Soph.
- Nem!
- Gyere le!
- Neeeem!
- Oké, Niall... Te akartad - rázta a fejét Sophie, majd felugrott a színpadra. Ekkor Niall rögtön fel tudott állni és már rohant is el. - Niall, állj meg!
- Nem!
- Niall! - futott utána Sophie.
- Kapj el ha tudsz, te nagy fejű strucc- kántálta Nialler, mire mindenkiből kiszakadt a röhögés. E közben Ők ketten eltűntek az emeleten.

Sophie szemszöge

- Niall, ne húzd fel az agyam - rohantam utána.
- Nem hiszem, hogy van akkora agy, mint az én lábméretem - állt meg egy pillanatra, míg gondolkozott, majd tovább futott. Csodálkozom, hogy nem esik el részegen. Mennyi energiája van ennek? Még egy ideig fel-alá kergetőztünk, míg sikítozva mögém futott. 
- Mi bajod? - fordultam hátra hozzá.
- Ott egy ember - mutatott elém. Bevallom, először én is elhittem, de mikor magam elé néztem, nem láttam semmi mást, csak...
- Niall... Az a fal - sóhajtottam fel.
- Nem! Az egy ember - mutogatott tovább, majd hirtelen felindulásból átölelte a derekam és elkezdte a nyakamat csókolgatni.
- Niall, nyugi - szóltam rá. Mintha meg sem hallotta volna, úgy húzta le a vállamról a pólóm. A hűvös levegő azonnal megcsapta a bőrömet és libabőrös lettem. - Niall, légyszíves, hagyd abba - kérleltem tovább. És nem, nem tudtam volna elmenni, ugyanis a derekamat még mindig nem engedte el. 
- Cssss - súgta a fülembe. Mi a fene ütött belé? Fél perccel ezelőtt még úgy viselkedett, mint egy öt éves. Most meg úgy, mint egy nőstényre éhező hím oroszlán. Már pedig ebből nem kap! Álmodozzon csak!
- Niall, fejezd be! - Semmi mást nem csinált, minthogy még jobban magához szorított, így az egyik kezével hátra nyúlt és a fenekemre tette. Mit ne mondjak, elég nagyot ugrottam...
- Most olyan jó lenne kettesben lenni - mondta a részegségtől rekedt hangján. - Például otthon... haza mehetnénk... - mondta tovább. - Vagy nekem egy terem is megfele...
- Kuss kobold - nevettem el magam, mire nagyjából észbe kapott és elengedett. 
- Bocs, de nem nagyon tudom, hogy mit csinálok - vakarta meg zavartan a tarkóját, majd Ő is felnevetett.
- Nekem mindegy mit csinálsz, csak hanyagoljuk a +18-as témákat - húztam a számat, majd hagytam, hogy Niall kézen fogjon és elinduljon valahova. Én persze egy kicsivel előrébb mentem. Félek, hogy nekimegy valaminek, vagy pofára esik, na!

Dayra szemszöge

A vendégek kezdenek elszállingózni, bár nem is csodálom, hisz már hajnali három van. Fura, mert én még egyáltalán nem vagyok fáradt, bár, gondolom ez a sok alkohol miatt van. És ha már itt tartunk, Niall-ön kívül Rocky ivott a legtöbbet. Igaz, hogy ez a mi szülinapunk, de azért nem akarunk reggel kint kelni a virágágyáson. Persze, ezzel nem azt mondom, hogy mi egyáltalán nem ittunk, mert igen. Mi sem keveset, de ha mázlink van, nem csinálunk semmi hülyeséget.
*
- Lányok, nagyon köszönjük a meghívást, de megyünk - jött ide hozzánk Abbey, Lola és Samantha.
- Mi köszönjük, hogy eljöttetek - mosolyogtunk rájuk. - Kikísérünk titeket, mielőtt még az ajtóig sem találtok el - nevettünk, majd elindultunk a bejárat felé. Odáig összesen négyszer botlottunk meg... Hát, igen, ezek is csak mi lehetünk. Amikor elértük az ajtót, a lányoktól még kaptunk 1-1 ölelést, majd elmentek. Sophie tartotta az ajtót, majd elengedte. Mikor becsukódott, egy sípolást hallottunk...

33.fejezet: Szülinap

Miután kicsodálkoztam magam azon, hogy egyedül vagyunk és nincs hangzavar, bekapcsoltam a TV-m, ahol épp egy interjú ment a... a One Direction-nel... Eléggé érdekelt ez az egész, hogy mi is van a fiúkkal, hol vannak és mit csinálnak. Ráadásul élőben megy! Te jó ég! Gyorsan felhangosítottam, majd elhelyezkedtem a kanapén, törökülésben. A telefonomat szorongattam, hogy szükség esetén azonnal tudjak hívni valakit.
- Na és akkor térjünk ki Harry-re és Niall-re. Ők még úgysem voltak - kezdte a riporter - Mi van Sophie-val és Dayrával?
- Semmit sem tudunk róluk. Legutóbb három hónapja láttuk Őket, amikor elrohantak Olaszországból és gondoljuk, hazamentek. Nem hibáztatjuk Őket, hisz ez a mi hibánk is volt. Csak magunkkal foglalkoztunk. Azóta sem beszéltünk velük, viszont tartottuk magunkat ahhoz, hogy talán még a barátnőink... - mondta Niall.
- Harry, te sem beszéltél Day-jel? - folytatta a műsorvezető.
- Nem. Egyáltalán nem beszéltünk. Szerintem már rég van egy új pasija, akivel boldogan éli az életét és azt sem tudja, hogy létezem. Épp egy kisebb veszekedésünk volt, mikor hazament. El sem búcsúztunk. Szóval, meg sem lepődnék, ha mással látnám. Viszont rohadtul fájna...
Ennyi kellett nekem, sírva fakadtam.
- És mit csinálnátok, ha a lányok most néznék a műsort?
- Hát, ma van a 19. szülinapjuk. Szóval, ha mégis nézitek az adást, boldog szülinapot - integettek bele a kamerába.
Nem hiszem el. Nem felejtették el, csak azért nem hívtak, mert azt hitték, hogy nem érdekelnek minket. Oh, hogy az a.... Nem kellett tovább néznem, rögtön benyomtam a gyors hívót, mire a TV-ben megszólalt egy telefon. Tudtam, hogy kié volt, hisz én hívtam. Előhalászta a zsebéből a készüléket, majd anélkül, hogy megnézte volna a kijelzőt, felvette.
- Halló? - Szólt bele rekedtes hangján.
- Tudtad, hogy egy idióta vagy? - Kérdeztem köszönés nélkül, a sírással küzdve.
- Ki beszél?
- Harry, te nem vagy normális - sírtam, miközben egy kicsit felnevettem.
- D-Dayra? - Dadogta.
- Igen! Nem vagy normális, te buta!
- T-te nem sz-szakítottál velem?
- Hahó! Most is az idióta barátnőddel beszélsz! Persze, hogy nem szakítottam veled! Egész nyáron a te hívásodat vártam - sírtam tovább, most már viszont a boldogságtól. Ránéztem a TV-re és megláttam Harry boldogságban úszó arcát.
- Szeretlek - csak ennyit bírt mondani, de nekem mindennél többet jelentett.
- Én is szeretlek - mosolyogtam, majd leraktam. Tovább néztem az interjút és most arról faggatták Hazz-t, hogy mit beszéltünk. Hát, igen. A média soha nem fog betelni :).
- Day, akkor megyünk? - Jött be Sophie. Én bólintottam, majd kikapcsoltam a TV-t és követtem a tesómat. Hogy hova is megyünk? A suliba... Igen, ott lesz a bulink. Őrültek vagyunk :).
*
Mivel a suliban még vannak, lementünk a pályára. Rocky és Leila is megérkezett. A pályáról mutatok pár képet.


Megint nekiálltunk hülyéskedni, mint általában. Rocky felmászott a korlátra és hason csúszott rajta... amíg le nem esett. Megint szakadtunk a röhögéstől. Leila is lement, majd úgy futkároztak körbe és körbe, hogy egymás hátán voltak. Egy fotót is tudtam róluk csinálni, miközben Lei próbált lemenni hídba. Kicsit távoli, de meg van :). Közben én is lementem és megpróbáltam lemenni állásból hídba, ami sikerült is. Persze egyszer seggre estem, amikor át akartam fordulni a korláton, de elengedtem az egyik kezemmel. Szóval, a lányok jól kiröhögtek, de még én is nevettem magamon. Sophie csak ült a lelátón és rajtunk szórakozott. Néha kitértünk arra is, hogy egy év múlva már nem tudunk ide lejönni hülyéskedni. Kár lesz...
Ahogy telt az idő, egyszer csak besötétedett, nekünk meg még be kéne rendezni a suliban a tornatermet a suliban. Rohantunk vissza, a kulcsot megszereztük és miután az összes takarító elment, nekiálltunk pakolni. Én vittem le a kajákat (nem bízom Sophie-ra, mert megeszi!), Soph a világítást rendezte el, Leila a díszeket vitte, Rocky pedig a korán érkező vendégeket fogadta. Rengeteg embert meghívtunk, hisz ez a 19. szülinapunk. Nekünk rengeteget jelent. Viszonylag hamar kész lettünk mindennel, a zene megvolt, nagyon hangosan dübörgött és az emberek is jöttek és csak jöttek. Már alig volt bent hely, mire mindenki megérkezett. A legtöbben már az elején megkerestek minket, hogy odaadják az ajándékokat, pedig a meghívon nagy betűkkel ott volt, hogy "AJÁNDÉKOT NE HOZZ!". Azért örültünk mindennek, természetesen. Épp a bejáratnál ácsorogtunk, amikor Rocky és Leila felsétáltak a színpadra. Ajjaj, mit terveznek ezek?
- Hello mindenki - szólaltak meg, tökéletesen egyszerre. A zene lehalkult és mindenki rájuk szegezte a tekintetét. - Köszöntünk mindenki Sophie és Dayra 19. szülinapi buliján - kiabálták, és mindenki elkezdett tapsolni. - Hát lányok, sajnálattal, vagy inkább örömmel közölhetem, hogy vének lettetek - mondta Rocky, mire mindenki felnevetett, velünk együtt. - Hát, már születésünk óta ismerjük egymást, feltéve, hogy akkor még nagyon beszélni sem tudtunk - folytatta Leila. - És ez a nap nekünk olyan, mintha a két legjobb barátnőnket temetnénk - törölgette a nem létező könnyeit Rocky - De, sajnos, mivel még éltek, csak öregek vagytok, nem lehet miénk a szekrényetek a suliban, sem a szobáitok, a Londoni házban - hadarta el Lei, mire megint mindenki felkuncogott. - Amúgy, ha találtok valamelyik ajándékban egy csomag harisnyát, az a mi ajándékunk - vágta rá Rocky, mire lehajtott fejjel nevettünk. - Ja, és az ó*szert sem felejtettük el, főleg ha azt vesszük, mindkettőtöknek van pasija - mondta tovább Lei, mire mindenki felröhögött, mi meg megint "WTF" fejjel néztünk össze és úgy nevettünk fel. - Nyugi, csak vicc volt - nevetett Leila is. Oké :D. - Na, ha már itt vagyunk, vegyük az éveket sorra. Emlékszem, mikor oviban leestetek a hintáról, egyenesen a sárba, ráadásul esett az eső - mosolygott Rocky - Én arra is emlékszem, amikor Day a kisbusz hátsó részébe lett küldve azért, hogy Rich megcsókolhassa és ott sikítozott - vigyorgott Lei, majd megint mindenki nevetni kezdett. Bevallom, így visszaemlékezve már tényleg vicces - Emlékszem arra is, amikor bekerültünk az általánosba. Sorban mentek a kiközösítések és csak hetedikben álltunk le róla, amikor már nem szóltunk Anne-hez - forgatta a szemeit Rock. - A nyolcadikos felvételi, mikor azon izgultunk, hogy egy suliba kerüljünk - Leila. - És a közös öröm, amikor kiderült, hogy gimiben is osztálytársak leszünk - Rocky. - De, itt ne álljunk meg, hisz ott volt velünk négy idióta is, akik még most is itt vannak. David, Bern, Rich, Georgh, gyertek fel - mutogatott Leila, mire a négy srác felrohant a színpadra, taps és füttyszó közepette. - AKkor Őket is vegyünk sorra. Emlékeztek, amikor Veszprémbe mentünk osztálykirándulásra? És ez az öt idióta már rögtön első nap leöntöttek titeket szörppel - nevetett Rocky. - És David, emlékszel a matek órákra, hogy neked 5x2 az mindig 1 volt? - mosolygott Lei, mire megint mindenki nevetett. - És a technika óránkra, amikor fával csatáztunk? Day feje majdnem lement - emlékeztetett Rock. - Mit ne mondjak, elég mozgalmas éveink voltak, vegyük példának Day mindennapi perverzségét. Mindig volt valami félreérthető beszólása - megint mindenki nevetett. Hát igen, ez vagyok én. - És, hogy Sophie minden nap, minden időpontban csak evett? Mert én mindenre emlékszem, remélem ti is - folytatták. - A focipályás hülyülések, az esések, az emlékek, a rossz jegyek, a rossz kedv, a suli, a gyerekkor... Ezeket mind együtt éltük át. Remélem az egyetemen is így lesz, amikor minden este bulizni megyünk - ment tovább a beszédük. Amikor megint tovább mondták, a mögöttük lévő falon elindult egy kivetítő és egy videó volt rólunk, már egész kicsi korunktól kezdve. - A szerelmi bánatok... Ez is mindig benne volt. De, szerintem mégis a legjobb emlékeink most voltak... Sophie, kezdjük veled. Amikor kimentünk Londonba, te szokás szerint hoztad a formád és rögtön neki álltál hülyéskedni. Azt hiszem egyik nap még a kukát is feltúrtad, hogy találj 1D koncert jegyet. Ami végül nem sikerült... Emlékszem a napra, amikor Niall megcsókolt, te pedig ledermedtél - erre megint végig söpört a termen a röhögés. - Az első kis hancúrotokra is emlékszem, egész jól kihallatszód-ott a folyosóra... - nevetett Lei, Sophie pedig full vörös és lehajtott fejjel mosolygott. - Viszont, a sok hülyeségedtől függetlenül remekül megvagytok, aminek mi nagyon, de nagyon örülünk! - mosolygott tovább Rocky. - Hááát, akkor Day. Rólad csak annyit, hogy iszonyat egy hülye vagy, nem is beszélve a perverzségedről! Idén, amikor a történeteidben megszívattál minket.. A legjobb élmények, amikor öltétek egymást Harry-vel. Viszont, annak is nagyon örültünk, hogy végül összejöttetek, viszont a többit nem részletezem, mert szerintem senki sem kíváncsi a ti nyálcserétekre - fejezte be végül Leila. - És így - kezdték megint egyszerre, most már a négy fiúval együtt - NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT, LÁNYOK - kiabálták teljes hangerejükből, mire a zene megint felhangosodott, mindenki tapsolt és mindenhol konfetti szállt. És minket ünnepeltek. Minket. :)

32.fejezet: Ugyanúgy

Hiiii!! :) Meghoztam az új réészt :).. Ez sem lett a leghosszabb, de próbáltam sietni, ahogy csak tudtam. Tudom, indítottam egy szavazást, hogy meddig tartson a blog, de még NEM vagyok benne biztos, hogy kitörlöm... Ezt is egy barátnőm miatt döntöttem el, hogy folytatom. :). Erről a részről annyit, hogy szerintem kicsit megfogtok lepődni, de megnyugtatok mindenkit, hogy EZ NEM zárórész!. De nem is fecsegek tovább, jó olvasást. :) 
DayraC.

Későn értünk oda Ravennába, de a hely tökéletes. Nem luxus szálloda, de nem lepukkant. De valahogy, én mégsem tudnék itt maradni. Sőt, nem is tudok. Egyszerűen... Nem.
- Harry, én nem maradok itt - fordultam felé, mire tőle egy meglepett pillantást kaptam.
- Miért nem? - kérdezett vissza.
- Ez nem az én világom. Én haza megyek - jelentettem ki, majd ki is léptem a kapun.
- Várj, én is megyek veled - szólt Sophie, majd Ő is mellém lépett. A fiúk már épp próbáltak volna visszatartani minket, amikor megállt előttünk egy taxi és mi beszálltunk.

Három hónap múlva

Lehetetlen. Egyszerűen, lehetetlen. Három hónapja, hogy hazajöttünk Olaszországból Sophie-val. Ugyanúgy itthon lakunk anyáékkal. Utánunk nem sokkal később, Rocky és Leila is haza érkezett, és Ők is haza költöztek. Viszont, az öt fiú maradt. Fogalmam sincs, hogy most mi van velük, mert azóta egyáltalán nem beszéltünk, a TV-ben nem voltak bent, mivel még mindig nem talált rájuk a menedzser. Koncertjeik sem voltak és még csak nem is hívtak, így hát, mi sem Őket. Szinte biztos vagyok benne, hogy mindegyikük talált magának új barátnőt és boldogok. De, hát kit hibáztassak? Egyedül Tami-t nem értem. Ő is ott maradt velük. Minek árán? Ha mi nem lennénk, Ő nem is ismerné Őket. Mindegy. 
- Day, min álmodozol? - Szólalt meg mosolyogva Zoli bácsi. Igen, suliban vagyok. Na és? 
- Elnézést, csak eszembe jutott a nyár eleje - húztam be a nyakam, mire Z felnevetett, a lányokkal együtt.
- Még mindig semmi hír, igaz? - Húzta fel a szemöldökét. Mi a lányokkal egyszerre kiáltottunk fel, hogy "semmi". Hát, szerintem már nem is lesz... Feltéve, ha mi nem hívjuk fel Őket, ugyanis még megvannak a számaik. Amúgy, ha már itt vagyunk a suliban... Van egy új osztálytársunk, így a bajos négyes bővült Peter-rel. Így, már bajos ötös. Pont, mint az 1D... Na jó, ez már beteges.
- Zoli bácsi miért ilyen monstrum? - Kérdezte Bern. Na, szokás szerint Ő kezdi a hülyeségeket. Persze a kijelentésén a fél osztály felröhögött, Z bá meg megint fogta a fejét. Hát, így végzősként is egy öt éves szintjén vagyunk. Erről jut eszembe... Ma van a szülinapunk Sophie-val, ma lettünk 19 évesek. Wow. Hát, sokat nem változtunk... És, hogy ebben mi is zavar? Hogy Harry még csak fel sem hívott. Még csak egy nyamvadt sms-t sem küldött, pedig tudja, hogy ma van.
- Elmennek a lába alatt a gyerekek - röhögött David. Na, ekkor már mindenki szakadt.
- Zoli bácsinak addig érnek a kicsik, mint a lába lentről felfelé - vigyorgott megállás nélkül Rocky.
- Igen Rocky, a lábam általában lentről van felfelé és nem fentről lefelé - nevetett Z bá. Már szinte kiestünk a padból, annyira röhögtünk. Hát, íme az érett végzősök.
Még egy csomó ideig beszélgettünk... Jobban mondva röhögtünk, amikor Z kijelentette, hogy üljünk össze négyen és írjunk angolul jövő idejű mondatokat. Hogy mi értelme, fogalmam sincs. Mi persze nem írtunk, csak tovább nevettünk.
- Aztán elkezdi: huh, ez de szexi - folytattam a mesélni valómat, mire az épp felénk tartó tanár megtorpant és ijedten nézett ránk.
- Asszem most van az, hogy túl sokat hallottam - vörösödött el, majd sarkon fordult és visszament az asztalához. Erre persze megint az egész osztály elkezdett röhögni. Még szép, hogy.

Következő óránk tesi volt. Nem volt a tesi tanár, úgyhogy reménykedtünk, hogy elmarad, de sajnos nem volt ekkora szerencsénk. Egy másik férfi tanárt kaptunk, aki úgy beszél, mintha részeg lenne. De, alapvetően k*rva jó fej. Miután átöltöztünk, Ákos bá szólt, hogy menjünk ki, vagyis "sorakozó".
- Na, hol akartok tesizni? Kint vagy bent? Sajnos én most nem öltöztem át, ezért nem tudom veletek végezni a gyakorlatokat, viszont rengeteg gimnasztikát fogunk csinálni - kezdett neki a magyarázkodásnak. Az osztály 80%-a arra szavazott, hogy bent legyünk, ezért bent is voltunk. Ez csak azért volt érdekes, mert le volt terítve a tornaterem. - Rendben, akkor mindenki kezdjen el futni körbe, lassan. Ismétlem: lassan! - artikulált Ákos bá. Komolyan, akkorára nyitja a száját, mint egy tehervonat.
Nekiálltunk futni. Jobban mondva: gyorsan sétálni.
- Fiam, ne siess már annyira - szólt rá Peterre. Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy Peter Ákos bá fia. Élvezet a veszekedéseiket hallgatni. Tíz percig futottunk, közben malomkörzéseket vagy miket csináltunk. Enyhén kifáradtunk. Nehogy azt higgyétek, hogy a kettő egyszerre könnyű! Mikor végre megállhattunk, sétálva kellett ugyanazokat a feladatokat csinálnunk, végül megálltunk három sorban és gimnasztikáztunk. Imádok nyújtani! Nem tudom miért, egyszerűen jól esik. Ellazulok tőle. Amikor épp ültünk és előrehajolva kellett maradnunk, nyújtott lábakkal, Ákos bá nekiállt magyarázni az izmokról és a csontokról. A lányokkal egész végig "WTF" arccal néztünk rá, majd mikor befejezte, végre felállhattunk és köré gyűltünk.
- Rendben, akkor ti mit szoktatok játszani? - Kérdezte halál komolyan. Na! Végre egy tanár, aki ezt is felveti! Végre!
- A lányok röplabdázzanak, a fiúk meg focizzanak - mondta Anne. Na, ez is jó ötlet. Csak nehogy azt higgye, hogy Ő is csatlakozni fog hozzánk...
- Oké. Akkor én most hozok be három röplabdát és három focilabdát - jelentette ki, majd eltűnt, hogy hozzon labdákat. Mi Sophie-val egymásra néztünk, majd halványan mosolyogtunk. Nem igaz, hogy nem hívtak! Nem lehet, hogy elfelejtették! Na jó, elég az önsajnálatból! Ákos bá meghozta a labdákat. Rocky Leilával "röpizett", én Sophie-val, a többi lány pedig a másikkal... Amúgy, csak akartunk röpizni. De, nem volt háló. Így csak egymásnak dobálgattuk, mint az ovisok. Én egyszer fejbe dobtam Soph-t, Rocky egyszer lábon talált engem, a labdánk vagy hatszor ment el a focizók irányába és mind e közben csak szakadtunk a röhögéstől. Amikor egy focilabdával majdnem levitték Rocky és az én fejemet, és Sophie belerúgott a röplabdába, már tényleg lefeküdtünk a földre és ott fetrengtünk tovább és csak röhögtünk. Még jó, hogy Ákos bá jó fej.

Hát, eljött az utsó óránk és mivel nincs Snake, technikánk volt. Igen, tudom. 13.-ban? No comment. Persze, ez sem egy átlagos óra volt. Nem csináltunk semmit, csak fa cuccokat pakoltunk. Vagyis, pontosítok... Leila és a tanárnő pakolt, mi meg beszélgettünk - khm...ordítottunk - és röhögtünk. Szintén. Persze, amikor én is nekiálltam pakolni - összeraktam pár lécet, hmm. Megerőltető. -, akkor Sophie egy nagyobb "bottal" az egészet összedöntötte. Az elején csak kiröhögtem és megint összeraktam. Aztán megint és megint összedöntötte. Arrébb tettem és ott raktam egybe, de még odáig is elért azzal a rohadt pálcával. Most már csak mosolyogtam az idiótaságán. Egy biztos: szeret idegesíteni! Még negyed óráig játszottuk ezt a "játékot", míg fogtam az egész halmot és a legutolsó padra raktam Őket. Ekkor Bern szedte szét. És én már leszartam. Amikor visszaakartam ülni a helyemre, Rich megfogta a szék lábát és arra készült, hogy majd kihúzza alólam, amikor leülök. Hát, sajnálom, de akkor ültem le, amikor nem figyelt. Megint elkezdtünk ordítani és röhögni. A tanár csak mosolygott rajtunk, tudta, hogy már semmi értelme nem lenne ránk szólni, hisz végzősökként úgysem hallgatnánk rá. Igaz! Egyszer csak egy fadarab repült el a szemem előtt, amit Rocky hajított el. Én persze rögtön megfogtam és visszadobtam. Volt mellette egy doboz, abba próbáltam beletalálni, ami egyszer sikerült is. Így, kialakult egy "csata". Mindenki mindenki ellen. A termen botok és pálcák sokasága repült mindenfelé. Hát, én már kezdtem félni, hogy valakit úgy eltalál egy, hogy kórházba kerül.

A suli viszonylag jól és hamar eltelt, most pedig végre itthon vagyunk. Csak, mi ketten. Nincs Rocky és Leila. Nincs négy idegesítő osztálytárs. Nincs öt srác, akik folyton hülyültek. Nem volt Z bá és Kate. Nincs Tami. Most már csak mi vagyunk. És mi is leszünk. Szerintem, már örökre...

31.fejezet: Ravenna

Fél órája ülünk Day-jel a sarokban és senkit sem érdekel. Az jó, mert minket sem, hogy nem figyelnek. Végül is tök jó itt egyedül. Nem zavarnak, nyugi van. És kivételesen nem vagyok éhes! Na, ilyen sem sűrűn van. Őszintén szólva, én sem és szerintem Day sem tudja, hogy miért húztuk fel magunkat.
- Lenyugodtál? - guggolt le mellém Niall, egy eszméletlenül aranyos mosoly kíséretében.
- Nem - válaszoltam, Ő meg egy nagyot sóhajtva leült mellém.
- Mi van? - karolta át a vállam. Hát, ezzel a kérdéssel csak az a baj, hogy én sem tudom... Itt ülünk egy cellában, mindentől elszigetelve, az év utolsó sulis napján, amikor idén utoljára látnánk az osztálytársainkat... És mi nem lehetünk jelen... Mert valaki kicseszett velünk. De, ha nem Vera volt? Akkor a menedzser?
- Mi van, ha tényelg a menedzseretek fizette le a rendőröket? - kérdeztem elcsukló hangon, Ő meg rám mosolygott.
- Az még mindig jobb, mintha tényleg lecsuknának - szorongatott meg. - Na, gyere ide - nyúlt mögém és átölelve a derekamat, magához ölelt. Elképesztő, hogy mennyire imádom ezt a fiút! Egyszerűen nem tudok rá mérges lenni. Na jó, mégis mérges vagyok rá! Mi az, hogy nem szoktunk veszekedni? Elfordultam tőle, majd megint duzzogni kezdtem.

Dayra szemszöge

Nem tudom elhinni. Miért velünk történik ez? Jellemző. Megint mi szívjuk. Most mit mondjak arra, hogy itt ülünk egy cellában és várjuk, hogy valaki jöjjön értünk? Na? Erre mit? Mindegy, felálltam és körbe-körbe járkáltam. Kezdett az agyamra menni a bezártság.
- Hé, cica - szólaltam meg.
- Mi az szívem? - kérdezte Harry, mire megforgattam a szemeim.
- Kuss már, egy macskát keresek - kiáltottam el magam, mire tágra nyílt szemekkel figyelt.
- Macskát? Itt? Te nem vagy normális - rázta meg a fejét, majd tovább támaszkodott a rácsoknak. Jó, az tény, hogy nem vagyok normális. Ezt eddig is tudtuk.

Az egészben az volt a legrosszabb, hogy mindenki csendben volt, senki sem szólalt meg. Mint, az igazi rabok. Ráadásul egy óra is fel van szerelve a falra, amitől tiszta várakozós lett a hangulat. Csak néhányszor lehetett hallani, amikor valaki lépkedett, vagy éppenséggel lefejelte a rácsokat (Harry). Délután három körül nyílt az ajtó és mind egy emberként pattantunk fel. A menedzserük volt az. Úgy tudtam!
- Kiengedheti Őket - szólt oda Jessicának, majd le is lépett. Jess szomorú arccal lépett hozzánk, majd kiengedett minket.
- Sajnálom srácok - sóhajtott, mikor meglátta, milyen rosszul esett ez a fiúknak.
- Nem hittem volna, hogy ilyenre képes - rázta csalódottan a fejét Liam. Harry-t meglátva összeszorult a szívem, ezért kapott egy ölelést és egy gyors csókot. Aztán tovább duzzogtam. Azért láthatólag jobb kedve lett. Hiába, attól még a barátnője vagyok, tudnia kell, hogy szeretem és támogatom. A srácok egymást átkarolva indultak el, Rocky, Leila és Tami mögöttük, mi Sophie-val pedig leghátul slattyogtunk.

*     *     *     *     *

- Lányok, gyertek, indulunk. Már mindent összepakoltunk nektek - rontott be a szobámba Louis, ahol a lányokkal csoportosultunk.
- Miért, hova megyünk? - kérdezte Tami.
- El innen. Olaszországba - jelentette ki, mire teljesen felháborodtunk, majd rohantunk le utána. A bejárati ajtó előtt a fiúk már kész bőröndökkel ácsorogva vártak ránk. Z bá és Kate megértően mosolyogtak, a négy elmebeteg pedig irigyen pillantgattak felénk.
- Na, ne szórakozzatok velünk! Ebben a két hónapban többet utaztunk, mint eddigi életünkben - háborgott Sophie.
- Először Magyarország, aztán London. Utána megint Magyarország, majd megint London. Aztán újra Magyarország. Most meg Olaszországba megyünk? - soroltam fel.
- Ja, Afrikába nem akartok menni? - kérdezte Leila.
- Most, hogy mondod... - gondolkozott Lou.
- Na, ezt most felejtsd el - kiáltottunk fel kórusban, mire csak felnevetett. 
Elbúcsúztunk Kate-től, Z bától és kénytelenek voltunk a négy hülyétől is. Bern szokás szerint hozta a formáját és neki állt szipogni. Miután Soph-tól kapott egy vállba boxolást, mind elnevettük magunkat. Ahhoz képest, hogy nem akartuk, elég érzelgősre sikeredett a búcsú, mintha egy háborúba készültünk volna. Nem. Nem oda készültünk. Vagy, hát remélem. Mikor kinyílt a bejárati ajtó, azt hittük, ott esünk össze. Egy óriási busz állt a kapuban a sofőr intett nekünk. A fiúk bepakoltál a cuccokat, majd szóltak, hogy csipkedjük magunkat. Ezek most komolyan egy álcázott turnébusszal akarnak elindulni? Ezek nem normálisak.
Felmentünk a két emeletes buszra és körbe néztünk. Az alsó szinten volt a fürdő, a konyha és a "nappali". A felső szinten volt öt szoba szerűség. Hát, ezek szerint nem úsztam meg, hogy Harry-vel aludjak. Az ajtók csukódtak, mi pedig össze lettünk zárva egy kis buszban. Na jó, annyira nem is kicsi. Oké, egyáltalán nem kicsi, de ezt most mellőzzük. Mivel én voltam fent egyedül, lementem a "nappaliba" és lehuppantam az egyik fotelbe és a többiek arcát fürkésztem. Túl kínos volt a csend, ezért nekem muszáj volt megtörnöm.
- Miért megyünk Olaszországba? Hova megyünk? Meddig? És Harry miért néz így rám? - kezdtem elhalmozni Őket a kérdéseimmel. 
- Bosszút állunk a menedzserünkön, Ravennába, egy hétre és fogalmam sincs. Perverz a fantáziája - válaszolt mindenre sorban Liam. Az utsót mellőzhettük volna, de oké.
Hát, igen. Így kerültünk ebbe a helyzetbe, hogy bujkálnunk kell. Mert, ha a srácokat megtalálják, örökre eltiltják Őket tőlünk és soha többé nem sétálgathatnak egyedül.....

Sziasztok! Sajnálom, ez most egy nagyon rövid rész lett, de már rengeteget késtem, mivel mostanában nincs annyi időm írni. Ne haragudjatok, ha egy-egy részre akár egy hónapot is várni kell, de egyszerűen nagyon nehezen tudok időt szorítani blogírásra. Remélem megértitek.
Üdv: Szerkesztő :)

30.fejezet: Nem jó vicc

- Srácok, mit csináltatok? - ordítottam hátra, mire mindenki felpattant és ide rohant mögém, majd kerek szemekkel bámultuk az érkezőt.
- Jó napot, a One Direction-t keressük, valamint Őket: Dayra Clouding, Sophie Clouding, Leila Siamon, Rocky Siamon, David Serch, Bern Valf, Rich Keltz és Georgh Beftik - olvasta fel a rendőr a neveket.
- Mi vagyunk, mi történt? - kérdezte Sophie.
- Letartóztatjuk magukat - rakta zsebre a noteszét, majd a társai elővették a bilincseket és ránk tették.
- Mi? Ez biztos egy félreértés - ráztam a fejem, és ekkor Zoli bácsi és Kate is megérkeztek.
- Mi folyik itt? - lépett mellénk Z bá, aggódó tekintettel.
- Be kell vinnünk a gyerekeket. Jobban mondva nem is gyerekek, hanem bűnözők - tett szemrehányást, mi pedig már majdnem elsírtuk magunkat és kétségbeesetten néztünk egymásra.
- Miért, mit tettek? - kérdezett rá Kate. Na, erre mi is kíváncsiak voltunk.
- Kiraboltak egy boltot. Ezért minimum fél év börtön jár - válaszolták, mi meg szinte lefagytunk.
- Hogy mi? Ez teljesen lehetetlen - ráztam a fejem.
- Mi nem raboltunk - mondták a fiúk is.
- Akkor ezt mivel magyarázzátok? - jött ki a házból az egyik rendőr, egy látszólag méregdrága nyaklánccal a kezében, amit még soha életünkben nem láttuk.
- Mi azt még sosem láttuk - mondtam rögtön.
- Kislány, ez a lánc legalább egymillió forintot ér!
- De, mondom, hogy soha életünkben nem láttuk - védekeztem megint és már útnak is indult egy könnycseppem.
- Akkor miért volt fent az emeleten, egy táskában? - a kérdésén elgondolkoztunk, majd mind a 14-en egyszerre kiáltottunk fel. 
- VERA!
- Srácok, ne aggódjatok! Amint tudunk kihozunk titeket, és akárhogy is, de feladjuk Verát - próbált minket nyugtatni Zoli bácsi, amíg minket betuszkoltak a rendőrautókba.
- Megölöm azt a csajt - szűrtem a fogaim között.
- Nem beszél - ordított hátra a rendőr, amitől mind elhallgattunk. Tehát, az út további része csendben telt. Az út olyan hosszúnak tűnt, mintha legalább ezer évig ott ültünk volna. Mikor odaértünk, bekísértek minket az épületbe és a cellák előtt megállítottak minket. 
- Ki kivel akar lenni? - sóhajtott fel egy rendőrnő, aki nem jött ki hozzánk. A férfi rendőrök elmentek. A csaj olyan 26 körül lehetett, nagyon fiatal volt. 
- Elnézést, kérdezhetek valamit? - emeltem fel egy kicsit a kezem.
- Igen? - mosolygott rám a csaj.
- Most minket tényleg lefognak csukni? - kérdeztem elcsukló hangon. A lány barátságosan nézett végig rajtunk. 
- Figyeljetek, én nem tudom, hogy mi történt. De, ha bármi van, akkor szóljatok nekem. Jessica vagyok és nyugodtan tegezzetek - mosolygott tovább - Akkor, hogy szeretnétek lenni? - kérdezte, mi a lányokkal meg összenéztünk. Persze, hogy mind a saját barátunkkal akartunk lenni. Jessica felnevetett - Oh, értem. Akkor kinek ki? - vigyorgott. Harry megfogta a kezem, ezzel jelezve, hogy mi ketten vagyunk. Jessica bólintott és elvezetett minket az egyik cellához. - Ne haragudjatok, de muszáj ezt tennem - mondta, mikor becsukta a rácsokat. A többieket is elhelyezte, viszont itt maradt velünk. Nagyon kedves és jó fej lány. Elmesélte, hogy mennyi híresség megfordult már itt, mert a menedzsereik átverték Őket és lefizette a rendőröket. A fiúk félve néztek össze. Jessica is rájuk nézett, majd elkomorodva a szájába harapott.
- Jessica, van valami amit el kéne mondanod nekünk? - kérdezte Rocky.
- Sajnálom, semmit sem mondhatok - rázta meg a fejét.
- Szóval tudsz valamit - sóhajtottam fel.
- Tényleg nem mondhatom el, ne haragudjatok - harapta be az alsó ajkát.
- Valamiért cserébe? - próbálkoztam tovább. Ő elgondolkozott, majd kimondta.
- Egy közös képért a fiúkkal - csillant fel a szeme - Viszont akkor sem a teljes igazságot fogom elmondani - mi rögtön beleegyeztünk. A kicsi is jobb a semminél. Miután megcsinálták a közös képet, Jessica neki kezdett. - Annyit mondhatok, hogy köze van ehhez a menedzseretekhez. - mi elgondolkoztunk. Lehet, hogy Ő is lefizette a rendőröket? Nem komplett ez az ember...
- Jessica, ismered Vera Shappiro-t? - kérdezte Tami.
- Még szép, hogy. A húgom - mondta meggyötörten. - Ki nem állhatom. Most egy barom miatt terhes - forgatta a szemeit, mi meg felnevettünk. David meg behúzta a nyakát, amit Jess észre is vett. - Te vagy az a barom?
- Hát ,őő... Ja - vont vállat.
- Oké, akkor hozzád költözik! Én nem fogom egész éjszaka Vera nyafogását hallgatni, hogy sír a gyerek!
- Miért, nem úgy volt, hogy elveteti? - kérdezte Liam.
- De, igen. Csak azóta már annyit fejlődött a baba, hogy már nem lehet abortusza - hajtotta le a fejét.
- Részvétünk - bólintott Harry és Niall egyszerre.
- Hozzám aztán nem költözik - eszmélt fel David.
- Te vitted ágyba, fogadd is el a következményeit - támadt rá Jess. Ez az egész kezdett vicces lenni. És így rengeteg gyenge pontját megtudhatjuk Verának, hogy itt van a nővére. Aki utálja :).
- Leitatott - háborodott fel David, mi meg alig bírtuk visszafogni a röhögést.
- Hát, akkor elég béna lehetsz, ha egy 17 éves csaj leitatott - nézett rá lesajnálóan Jess. Hát, ennyi kellett és elröhögtük magunkat, David meg égett. Ez van. Ekkor nyílt az ajtó, Jess meg felpattant és a helyére rohant. 
- Rendben. Akkor a szabályok: Nincs alkohol. Nincs drog. Nincs cigaretta és nincs sz*x - sorolta fel az emberke.
- Hé - háborodott fel Harry, én meg a rácsokba ütögettem a fejem.
- Day, ha így folytatod, ki fog törni - mondta Sophie.
- Akkor legalább rám essen, hogy biztosan betörjön a fejem - bosszankodtam. Senki nem tudta, hogy mi bajom van, csak Sophie. Ő átérzi a problémám. Amennyire tudja. Kicsit kezd elegem lenni Harry folytonos kanosságából!
- Miért, mi a baj? - kérdezte Hazza. Én egy nagyot sóhajtva felé fordultam és eldöntöttem, hogy igenis elmondom neki mi bánt. Hisz, végül is azért is járunk, hogy segítsünk egymásnak.
- Elegem van a kanosságodból és, hogy folyton perverzkedsz - mondtam ki. Ő megrázta a fejét, majd kerek szemekkel nézett rám. Arcára kiült a döbbenet.
- És mégis mióta vagyok ilyen? Ha nem rémlik, egyszer sem erőltettelek - vágta az arcokat. Én lesajnálóan néztem rá. Megint magát védi, ez annyira jellemző... Nem, hogy mondjuk azt mondja "sajnálom, többé nem fordul elő" vagy valami ilyesmi. Most erre mit mondjak? 
- Harry, te komolyan csak ennyit mondasz? Tudod milyen minden nap elviselni a perverzségedet?
- Gyerekesen viselkedsz - dünnyögte Harry, mire megforgattam a szemeim. 
- Nem. A gyerekek viselkednek úgy, ahogy én - vágtam be a durcát, majd elfordultam és leültem a sarokba.
- Fura... Mi még nem is veszekedtünk, ti meg már másodszorra - ráncolta a szemöldökét Soph.
- Nem igaz! Minden reggel összekapunk, hogy ki egyen először - cáfolta meg Niall.

Sophie szemszöge

- Nem, Niall. Az nem veszekedés - sóhajtottam fel, mire Niall elnevette magát. 
- Áá, kicsit sem, mikor elkezdesz evőeszközökkel dobálni - válaszolt.
- Utoljára mondom, hogy mi nem szoktunk veszekedni - sziszegtem a fogaim közt.
- Most is azt csináljuk - bólintott mosolyogva. Ő miért ilyen nyugodt? Basszus, ezzel az őrületbe tudna kergetni!
- Oké, akkor nem szólok hozzád - fontam keresztbe a karom, majd követve Day példáját, én is leültem a sarokba és csak bámultam ki a fejemből.
- Akkor ne szólj hozzám - vont vállat Niall, majd visszatért a többiekhez.
- Ezek most menstruálnak? - hallottam Harry hangját, aztán meg egy kiáltást. Gondolom Day megdobta a táskájával. Ami olyan nehéz, mintha kövek lennének benne.