Becca*
- Ti, hogy lehettek ennyire idióták? - akadt ki Rocky.
- Mi az, hogy mi vagyunk idióták? Nálatok kéne lenni a kulcsnak - vágtam vissza. Azért ne ám már, hogy mindenért mi legyünk a hibásak!
- Tudjátok mit? Mind hülyék vagytok - mondta Bern.
- Mázlid van, hogy éjszaka van és nincs erőm felpofozni - bosszankodott Nelly.
- Talán félnem kéne egy lánytól? - nevetett. Na, ezt nem kellett volna!
- Hogy képzeled? - akadékoskodtam. És ebben a pillanatban egy akkorát csapott a combomra, hogy a falak is beleremegtek. Na jó, nem szó szerint, de jól hangzott. - Azt a kurva - dőltem neki a falnak, majd a fájó lábamat fogtam. A többiek sem jártak különb, csak azzal a különbséggel, hogy Leila vissza is ütött.
- Normálisak vagytok? Most nem érzem a lábam - nyökögött Nelly.
- Ez nem fájhat ennyire - nevetett Georgh, mire Rocky akkorát csapott a lábára, hogy a srác összeesett. - O-oké... Ez már fáj... - motyogta. Na igen, néha nem gondolnak abba bele, hogy mi is emberek vagyunk és mi is érzünk fájdalmat, nem úgy, mint az űrlények. Oké, ez nem tudom, hogy jött ide. A lényeg most az, hogy valamit ki kell találnunk, hogy hogyan jussunk ki a suliból úgy, hogy az ablakok ne maradjanak nyitva és minden be legyen zárva. A kulcs, hogy őszinte legyek, fogalmunk sincs, hol van.
- Na, én visszamegyek, álmos vagyok - ásítottam egy jó nagyot, majd egy intés után elindultam vissza a könyvtárba. A lépcsőfordulónál persze az egyik fiú elém ugrott, én meg akkorát sikítottam, hogy még az űrben is hallani. Egy enyhe szívroham, az éjszaka közepén. Köszi srácok, de tényleg... Amíg a többiek szépen kiröhögtek, én gyorsan visszafutottam, hogy felébresszem Harry-t. Most egy kis nyugalomra vágyom, vele. Ha így belegondolok, mi sosem voltunk úgy együtt... Ez valahogy, ilyen baráti együttlét lett, sosem volt igazi szerelem. Nem tudom, hogy miért volt ez, lehet, hogy csak nem merjük kinyilvánítani az érzéseinket. De én arra sem emlékszem, hogy valaha mondtuk volna egymásnak, hogy "szeretlek". Én imádom Harry-t, és minden vágyam, hogy vele lehessek és a közelemben legyen. De nem tudom, hogy Ő mit érez irántam. De ma este kiderítem, az életem árán is! Miközben ilyeneken kattogott az agyam, megpillantottam a barátomat, aki mocorogva aludt az asztalon. Elég vicces látvány volt, na de ez van. Mellé léptem és kicsit meglöktem.
- Harry, ébredj - suttogtam, Ő pedig lassan kinyitotta a szemeit.
- Mi a baj? - ült fel lassan, majd nyújtózott egyet.
- Nem tudok aludni, a többiek a frászt hozták rám... Nem megyünk valahova máshova? Mondjuk le az öltözőhöz? Ott van szivacs... - magamban hálát adtam az égnek, hogy sötét van és nem látja az égő vörös fejemet. Harry elvigyorodott, majd lábra állt és a kezét rákulcsolta az enyémre.
- Az öltözőhöz, hmm? Az a kedvenc helyem az egész épületben - vigyorgott. - Ott dugtalak meg másodszorra - súgta a fülembe, mire halkan elnevettem magam és összeborzoltam a haját.
- Hülye vagy, Styles. Na, gyere - indultam el, majd megvártam, míg becsukódik mögöttünk az ajtó. Elmentünk az ebédlő mellett, majd a lépcső melletti fordulóban megálltunk. Hallgatózni kezdtünk, hogy nincs-e valaki a közelben, mert nem akartuk, hogy meglássanak minket. Miután meggyőződtünk arról, hogy senki sincs itt, lerohantunk a hosszú lépcsőn. Majdnem orra estünk, annyira siettünk, de nem zavart. Nevetve álltunk meg, majd egy gyors csókot váltottunk. Tényleg, milyen régen is csókoltam meg...
A két állvány közül nagy nehezen kiszedtük a szivacsot, majd betuszkoltuk a női öltözőbe. Az ajtót becsuktuk, majd a nagy piros spongyát elé toltuk, hogy esélyük se legyen ránk nyitni. Amíg én fáradtan ledőltem, Harry felült és levette a pólóját és én szabadon végigfuttathattam a szemem izmos felsőtestén. Na, ilyet sem mondtam még. Amikor észrevette, hogy figyelem, egy széles vigyor jelent meg arcán, én pedig szégyenemben elfordultam. Nem tudom mi van velem, sosem voltam ilyen. Mindig merész és bevállalós voltam, de most valahogy... nem. Minden bátorságom elszállt, mindenki zavarba tud hozni, holott eddig senki sem. Na de változnak az idők, velük változom én is. Csak miért pont egy félős nyuszi lettem? Fél órája még ott kiabáltam az őrült osztálytársaimmal, most meg itt fekszem háttal, életem pasija előtt. Ilyen nincs. Becca, szedd össze magad, te akartad ma este felszedni normálisan! Gyerünk, szólalj már meg!
- Harry... valamit meg kéne beszélnünk - fordultam vissza lassan. Kár volt. Már gatya sem volt rajta. Oh, bassza meg, hogy pont most kellett levetkőznie!
- Mit? - tűrt egy tincset a fülem mögé és én megint elpirultam. De most komolyan, mi történik? Ilyen az, ha tényleg szerelmes vagy? Nagyon úgy tűnik.
- Tudod... eddig még sosem viselkedtünk úgy, mintha tényleg együtt lennénk - sütöttem le a tekintetem. - Nem gondolod, hogy... nem is tudom... szóval, hogy járunk... hogy ezt éreztetni kéne már másokkal is? - Harold keze megállt az államon és gyengéden felé emelte azt, így pont a szemembe tudott nézni.
- Tudom, hogy eddig nem viselkedtünk úgy, mint az igazi párok... Én nem mertem, mert féltem, hogy csak lenéznél miatta, mert, hogy te annyira menő és vadóc vagy... - suttogta, nekem meg elállt a szavam. Szóval ettől félt? Hogy én lenézném? Tényleg ennyire nagyképű vagyok? Azt hiszem tényleg meg kell változnom...
- Harry, én... nem is tudom mit mondjak... Én igazából nem vagyok ilyen... vagyis, de. De attól még én is emberből vagyok, azon belül pedig lányból, olyan vagyok, mint más. Normális. Kedves. És aki mindent megtenne a barátaiért és a szeretteiért...
- Nem. Te nem vagy olyan, mint a többi lány - húzott közelebb magához. - Sokkal több vagy annál - leheletét éreztem a számon, majd örömmel fogadtam a csókját. Nem úgy csókolt, mint eddig, sokkal több szenvedély és vágy volt benne. Éreztem, hogy minden érzelmét próbálja ebbe az apróságba belesűríteni és sikerült is neki. Kezei tovább simogatták a hátamat, majd lejjebb kalandoztak. Én az egyik kezemmel a hajába túrtam, a másikkal pedig testhelyzetet változtattam, így én kerültem felülre, Harry nem kis meglepetésére. Így, hogy minden tisztázódott a kapcsolatunkban, tiszta lappal akartam kezdeni és egy olyan éjszakát eltölteni vele, amit soha nem felejtünk el. Bár, már emlékezetes az, hogy a suliban vagyunk és azon belül is a lány öltözőben, de mindegy. Ajkaink falták egymást, végül Harold nem bírt magával és fordított rajtunk, így Ő volt felül. Szájával lejjebb haladt a nyakamra, amit érzékien szívni kezdett, így egy jó nagy foltot hagyva azon a bőrterületen. A nyakam csak zsibbadt, de ezzel majd reggel foglalkozom, amikor majd takargathatom a jó nagy foltot, de ez ebben a percben egyáltalán nem zavart. Csak is Harry-re figyeltem, a kedves szavaira és arra, hogy milyen gyengéd volt. Sosem volt még ilyen, főleg nem szex közben. Bár, ami azt illeti, olyankor én sem zavartattam magam és elég rendesen letepertem. De ez most valahogy tényleg más. Mintha Ő is tiszta lappal akarna indítani. Egy szép és rendezett lappal. Ahogy én. És állítom, hogy ez életem legjobb éjszakája.
*
Madárcsicsergés ütötte meg a fülemet, amire rögtön kipattantak a szemeim. De amikor megbizonyosodtam róla, hogy már nem álmodok, másra figyeltem, nem a természetre. Sokkal jobban foglalkoztatott a mellettem alvó félmeztelen srác, akivel életem legjobb éjszakáját töltöttem el. Nem nyitotta ki szemeit arra sem, hogy én folyamatosan néztem, arra várva, hogy megpillanthassam smaragd zöld íriszeit. Én személy szerint kezdtem fázni, ezért óvatosan kibújtam karjai közül, majd magamra kaptam az este folyamán a sarokba hajított zöld pulóveremet. Úgy érzem, tényleg megváltoztam. Mintha átmentem volna egy autómosón, ami belülről is megtisztított. Felemelő érzés volt úgy járni-menni, hogy semmi sem zavart, egyszerűen élveztem azt, hogy élek. Most az egyszer, amikor nem zavartak a fejemben kavargó beszólások, amiket annyiszor kapok, a sok gúnyos arc és az, amikor kinevetnek. Mert igen, nekem is szörnyen fáj, csak nem mutatom ki. Ekkor a szivacsról mozgolódást észleltem és Harold nyújtózott egyet.
- Jó reggelt - ültem le mellé, majd hagytam, hogy magára rántson és megcsókoljon.
- Neked is - mosolygott rám. - Fel kéne kelni, jól sejtem? - nevetett fel, a reggeli dörmögős hangján.
- Igen, nem ártana - nevettem vele együtt. Az egyik padon ülve néztem végig, ahogy a pasim felöltözik, majd felálltam, hogy segítsek neki arrébb húzni a piros szivacsot. Csak egy gáz volt. Hogy meg sem mozdult.
- Itt vagytok? - jött kintről a kérdés. Rögtön felismertem. Nelly, Niall, Leila és Zayn voltak azok.
- Igen, de nem tudunk kimenni - válaszolt helyettem is Harold.
- Miért nem?
- Mert bent van az a nagy szivacs és nem mozdul - vágtam rá, kint pedig szakadni kezdtek a röhögéstől. Persze, hisz Niall, aki mindig nevet mindenen. Ez a gondolat eléggé megmosolyogtatott. Amíg a többiek kint elszórakoztak rajtunk, mi tovább erőlködtünk, hogy egy kicsit, akár egy millimétert is megmozduljon a "monstrum". És láss csodát, sikerült, bőven lett helyünk az ajtót kinyitni. Azonban, amikor Harry lenyomta a kilincset, az a kezében maradt. Na, most jött el az a pillanat, hogy én nevessek.
- Mi történt? - kérdezte Leila.
- Harry kezében maradt a kilincs - válaszoltam vigyorogva, majd megint röhögni kezdtem. Azt hiszem, életemben nem szórakoztam még ilyen jól. Megújult erővel, jó kedvvel és a barátaimmal. Erre volt nekem szükségem!
- Na, akkor menjetek arrébb, berúgom - válaszolt Niall, mi meg a szemben lévő falhoz húzódtunk. Ám, nemhogy az ajtó nem nyílt ki, de asszem' Niall is szerzett egy kisebb zúzódást.
- Na várj, majd én - váltotta le Zayn, majd Ő is nekipróbálkozott. Lám, neki sikerült, így végre kijutottunk. Örvendezve fogadtuk egymást a lányokkal, majd megvártam Harry-t, aki megint rákulcsolta a kezét az enyémre és így indultunk el. A többiek döbbent arccal néztek ránk, de minket nem zavart. Most fogjuk megmutatni a világnak, hogy mi igenis együtt vagyunk. Felérve az ebédlőt céloztuk meg, ahol a többiek épp a reggelijüket fogyasztották. Mi is leültünk és egy laktató reggeli után elmentünk a lépcsőfordulóhoz. Mindenki tanácstalanul álldogált, végül feladtuk és lekuporodtunk a fal mellé. Unottan kapcsoltuk be az egyik zenét a másik után, nem volt jobb hangulat. Végül galacsin csatát rendeztünk, aminek az lett a vége, hogy mindenki haja tele volt fehér "golyókkal". Amikor már egy órája ültünk a hideg kövön, Rocky gondolt egyet és elkezdte tapsolni a pohár dal poharas részét. Én egyből elkezdtem énekelni a szövegét, utána a többiek is sorban csatlakoztak. Az egész folyosó a tapsolásunktól és a hangunktól zengett, de ez így volt jó. Mi négyen, az öt őrült fiú osztálytársunk és a One Direction.
- Ez nem fájhat ennyire - nevetett Georgh, mire Rocky akkorát csapott a lábára, hogy a srác összeesett. - O-oké... Ez már fáj... - motyogta. Na igen, néha nem gondolnak abba bele, hogy mi is emberek vagyunk és mi is érzünk fájdalmat, nem úgy, mint az űrlények. Oké, ez nem tudom, hogy jött ide. A lényeg most az, hogy valamit ki kell találnunk, hogy hogyan jussunk ki a suliból úgy, hogy az ablakok ne maradjanak nyitva és minden be legyen zárva. A kulcs, hogy őszinte legyek, fogalmunk sincs, hol van.
- Na, én visszamegyek, álmos vagyok - ásítottam egy jó nagyot, majd egy intés után elindultam vissza a könyvtárba. A lépcsőfordulónál persze az egyik fiú elém ugrott, én meg akkorát sikítottam, hogy még az űrben is hallani. Egy enyhe szívroham, az éjszaka közepén. Köszi srácok, de tényleg... Amíg a többiek szépen kiröhögtek, én gyorsan visszafutottam, hogy felébresszem Harry-t. Most egy kis nyugalomra vágyom, vele. Ha így belegondolok, mi sosem voltunk úgy együtt... Ez valahogy, ilyen baráti együttlét lett, sosem volt igazi szerelem. Nem tudom, hogy miért volt ez, lehet, hogy csak nem merjük kinyilvánítani az érzéseinket. De én arra sem emlékszem, hogy valaha mondtuk volna egymásnak, hogy "szeretlek". Én imádom Harry-t, és minden vágyam, hogy vele lehessek és a közelemben legyen. De nem tudom, hogy Ő mit érez irántam. De ma este kiderítem, az életem árán is! Miközben ilyeneken kattogott az agyam, megpillantottam a barátomat, aki mocorogva aludt az asztalon. Elég vicces látvány volt, na de ez van. Mellé léptem és kicsit meglöktem.
- Harry, ébredj - suttogtam, Ő pedig lassan kinyitotta a szemeit.
- Mi a baj? - ült fel lassan, majd nyújtózott egyet.
- Nem tudok aludni, a többiek a frászt hozták rám... Nem megyünk valahova máshova? Mondjuk le az öltözőhöz? Ott van szivacs... - magamban hálát adtam az égnek, hogy sötét van és nem látja az égő vörös fejemet. Harry elvigyorodott, majd lábra állt és a kezét rákulcsolta az enyémre.
- Az öltözőhöz, hmm? Az a kedvenc helyem az egész épületben - vigyorgott. - Ott dugtalak meg másodszorra - súgta a fülembe, mire halkan elnevettem magam és összeborzoltam a haját.
- Hülye vagy, Styles. Na, gyere - indultam el, majd megvártam, míg becsukódik mögöttünk az ajtó. Elmentünk az ebédlő mellett, majd a lépcső melletti fordulóban megálltunk. Hallgatózni kezdtünk, hogy nincs-e valaki a közelben, mert nem akartuk, hogy meglássanak minket. Miután meggyőződtünk arról, hogy senki sincs itt, lerohantunk a hosszú lépcsőn. Majdnem orra estünk, annyira siettünk, de nem zavart. Nevetve álltunk meg, majd egy gyors csókot váltottunk. Tényleg, milyen régen is csókoltam meg...
A két állvány közül nagy nehezen kiszedtük a szivacsot, majd betuszkoltuk a női öltözőbe. Az ajtót becsuktuk, majd a nagy piros spongyát elé toltuk, hogy esélyük se legyen ránk nyitni. Amíg én fáradtan ledőltem, Harry felült és levette a pólóját és én szabadon végigfuttathattam a szemem izmos felsőtestén. Na, ilyet sem mondtam még. Amikor észrevette, hogy figyelem, egy széles vigyor jelent meg arcán, én pedig szégyenemben elfordultam. Nem tudom mi van velem, sosem voltam ilyen. Mindig merész és bevállalós voltam, de most valahogy... nem. Minden bátorságom elszállt, mindenki zavarba tud hozni, holott eddig senki sem. Na de változnak az idők, velük változom én is. Csak miért pont egy félős nyuszi lettem? Fél órája még ott kiabáltam az őrült osztálytársaimmal, most meg itt fekszem háttal, életem pasija előtt. Ilyen nincs. Becca, szedd össze magad, te akartad ma este felszedni normálisan! Gyerünk, szólalj már meg!
- Harry... valamit meg kéne beszélnünk - fordultam vissza lassan. Kár volt. Már gatya sem volt rajta. Oh, bassza meg, hogy pont most kellett levetkőznie!
- Mit? - tűrt egy tincset a fülem mögé és én megint elpirultam. De most komolyan, mi történik? Ilyen az, ha tényleg szerelmes vagy? Nagyon úgy tűnik.
- Tudod... eddig még sosem viselkedtünk úgy, mintha tényleg együtt lennénk - sütöttem le a tekintetem. - Nem gondolod, hogy... nem is tudom... szóval, hogy járunk... hogy ezt éreztetni kéne már másokkal is? - Harold keze megállt az államon és gyengéden felé emelte azt, így pont a szemembe tudott nézni.
- Tudom, hogy eddig nem viselkedtünk úgy, mint az igazi párok... Én nem mertem, mert féltem, hogy csak lenéznél miatta, mert, hogy te annyira menő és vadóc vagy... - suttogta, nekem meg elállt a szavam. Szóval ettől félt? Hogy én lenézném? Tényleg ennyire nagyképű vagyok? Azt hiszem tényleg meg kell változnom...
- Harry, én... nem is tudom mit mondjak... Én igazából nem vagyok ilyen... vagyis, de. De attól még én is emberből vagyok, azon belül pedig lányból, olyan vagyok, mint más. Normális. Kedves. És aki mindent megtenne a barátaiért és a szeretteiért...
- Nem. Te nem vagy olyan, mint a többi lány - húzott közelebb magához. - Sokkal több vagy annál - leheletét éreztem a számon, majd örömmel fogadtam a csókját. Nem úgy csókolt, mint eddig, sokkal több szenvedély és vágy volt benne. Éreztem, hogy minden érzelmét próbálja ebbe az apróságba belesűríteni és sikerült is neki. Kezei tovább simogatták a hátamat, majd lejjebb kalandoztak. Én az egyik kezemmel a hajába túrtam, a másikkal pedig testhelyzetet változtattam, így én kerültem felülre, Harry nem kis meglepetésére. Így, hogy minden tisztázódott a kapcsolatunkban, tiszta lappal akartam kezdeni és egy olyan éjszakát eltölteni vele, amit soha nem felejtünk el. Bár, már emlékezetes az, hogy a suliban vagyunk és azon belül is a lány öltözőben, de mindegy. Ajkaink falták egymást, végül Harold nem bírt magával és fordított rajtunk, így Ő volt felül. Szájával lejjebb haladt a nyakamra, amit érzékien szívni kezdett, így egy jó nagy foltot hagyva azon a bőrterületen. A nyakam csak zsibbadt, de ezzel majd reggel foglalkozom, amikor majd takargathatom a jó nagy foltot, de ez ebben a percben egyáltalán nem zavart. Csak is Harry-re figyeltem, a kedves szavaira és arra, hogy milyen gyengéd volt. Sosem volt még ilyen, főleg nem szex közben. Bár, ami azt illeti, olyankor én sem zavartattam magam és elég rendesen letepertem. De ez most valahogy tényleg más. Mintha Ő is tiszta lappal akarna indítani. Egy szép és rendezett lappal. Ahogy én. És állítom, hogy ez életem legjobb éjszakája.
*
Madárcsicsergés ütötte meg a fülemet, amire rögtön kipattantak a szemeim. De amikor megbizonyosodtam róla, hogy már nem álmodok, másra figyeltem, nem a természetre. Sokkal jobban foglalkoztatott a mellettem alvó félmeztelen srác, akivel életem legjobb éjszakáját töltöttem el. Nem nyitotta ki szemeit arra sem, hogy én folyamatosan néztem, arra várva, hogy megpillanthassam smaragd zöld íriszeit. Én személy szerint kezdtem fázni, ezért óvatosan kibújtam karjai közül, majd magamra kaptam az este folyamán a sarokba hajított zöld pulóveremet. Úgy érzem, tényleg megváltoztam. Mintha átmentem volna egy autómosón, ami belülről is megtisztított. Felemelő érzés volt úgy járni-menni, hogy semmi sem zavart, egyszerűen élveztem azt, hogy élek. Most az egyszer, amikor nem zavartak a fejemben kavargó beszólások, amiket annyiszor kapok, a sok gúnyos arc és az, amikor kinevetnek. Mert igen, nekem is szörnyen fáj, csak nem mutatom ki. Ekkor a szivacsról mozgolódást észleltem és Harold nyújtózott egyet.
- Jó reggelt - ültem le mellé, majd hagytam, hogy magára rántson és megcsókoljon.
- Neked is - mosolygott rám. - Fel kéne kelni, jól sejtem? - nevetett fel, a reggeli dörmögős hangján.
- Igen, nem ártana - nevettem vele együtt. Az egyik padon ülve néztem végig, ahogy a pasim felöltözik, majd felálltam, hogy segítsek neki arrébb húzni a piros szivacsot. Csak egy gáz volt. Hogy meg sem mozdult.
- Itt vagytok? - jött kintről a kérdés. Rögtön felismertem. Nelly, Niall, Leila és Zayn voltak azok.
- Igen, de nem tudunk kimenni - válaszolt helyettem is Harold.
- Miért nem?
- Mert bent van az a nagy szivacs és nem mozdul - vágtam rá, kint pedig szakadni kezdtek a röhögéstől. Persze, hisz Niall, aki mindig nevet mindenen. Ez a gondolat eléggé megmosolyogtatott. Amíg a többiek kint elszórakoztak rajtunk, mi tovább erőlködtünk, hogy egy kicsit, akár egy millimétert is megmozduljon a "monstrum". És láss csodát, sikerült, bőven lett helyünk az ajtót kinyitni. Azonban, amikor Harry lenyomta a kilincset, az a kezében maradt. Na, most jött el az a pillanat, hogy én nevessek.
- Mi történt? - kérdezte Leila.
- Harry kezében maradt a kilincs - válaszoltam vigyorogva, majd megint röhögni kezdtem. Azt hiszem, életemben nem szórakoztam még ilyen jól. Megújult erővel, jó kedvvel és a barátaimmal. Erre volt nekem szükségem!
- Na, akkor menjetek arrébb, berúgom - válaszolt Niall, mi meg a szemben lévő falhoz húzódtunk. Ám, nemhogy az ajtó nem nyílt ki, de asszem' Niall is szerzett egy kisebb zúzódást.
- Na várj, majd én - váltotta le Zayn, majd Ő is nekipróbálkozott. Lám, neki sikerült, így végre kijutottunk. Örvendezve fogadtuk egymást a lányokkal, majd megvártam Harry-t, aki megint rákulcsolta a kezét az enyémre és így indultunk el. A többiek döbbent arccal néztek ránk, de minket nem zavart. Most fogjuk megmutatni a világnak, hogy mi igenis együtt vagyunk. Felérve az ebédlőt céloztuk meg, ahol a többiek épp a reggelijüket fogyasztották. Mi is leültünk és egy laktató reggeli után elmentünk a lépcsőfordulóhoz. Mindenki tanácstalanul álldogált, végül feladtuk és lekuporodtunk a fal mellé. Unottan kapcsoltuk be az egyik zenét a másik után, nem volt jobb hangulat. Végül galacsin csatát rendeztünk, aminek az lett a vége, hogy mindenki haja tele volt fehér "golyókkal". Amikor már egy órája ültünk a hideg kövön, Rocky gondolt egyet és elkezdte tapsolni a pohár dal poharas részét. Én egyből elkezdtem énekelni a szövegét, utána a többiek is sorban csatlakoztak. Az egész folyosó a tapsolásunktól és a hangunktól zengett, de ez így volt jó. Mi négyen, az öt őrült fiú osztálytársunk és a One Direction.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése