2014. március 18., kedd

38.fejezet: "Érdekes történet..."

Fura volt korom sötétben kelni, e miatt az időérzékem is teljesen elvesztettem. Amint kikeltem az ágyból, az ajtó felé vettem az irányt. Vagyis vettem volna, ha nem rossz felé megyek és nem megyek neki a falnak. Vagy az asztalnak. Vagy mit tudom én minek. A fülemet halk nevetés ütötte meg és oda sem kellett fordulnom, hogy tudjam, Harry az. Persze, ki más lenne? És ki más lehetne ilyen szerencsétlen, mint én? Végül megtaláltam a rendes irányt és nagy nehezen megfogtam a kilincset, így kilépve a konyhába. A szemem még félig csukva volt, ezért azt sem láttam, hogy előttem van egy nagy víztócsa. Mondanom sem kell, akkorát estem, hogy szerintem soha többé nem fogok tudni ülni.
- Azt a rohadt... - fogtam a fenekem. Ez a reggel egyre jobb.
- Jézusom, jól vagy? - rohant ide hozzám Nelly, majd segített felállni. - Ijj, a tócsán estél el? Bocsi, az az én hibám, mert tudod...Niall... mindegy, inkább nem részletezem. Gyere, keressünk valamilyen jeges borogatást - botorkáltunk el a hűtőig, majd a fagyasztóból kiszedett nekem egy zacskó borsót (?). - Ne haragudj...
- Semmi baj... De akkor már az okát is tudni akarom, hogy, hogy került oda a víz a földre - mondtam a fájdalomtól eltorzult arccal.
- Hát, az úgy volt, hogy én kijöttem reggelizni és épp vizet öntöttem a poharamba, amikor Niall átölelte hátulról a derekam. Ez még idáig oké volt, mert nem ijedtem meg, csak aztán csókolgatni kezdte a nyakam, ami miatt kicsit felugrottam és ezért kiöntöttem a vizet - hadarta el gyorsan, én meg csak néztem rá kerek szemekkel. Na, ha tudom, hogy ez történt, nem kérdezek rá...
- Jó reggelt - botorkált ki Harry, mire Nelly zavartan elkapta a fejét.
- Oh, Istenem! Basszus, Harry, takard már el magad - rohant ki a konyhából, én meg rögtön kapcsoltam. Harold felé fordultam és betuszkoltam a szobámba.
- Harry, vegyél már fel valamit - nevettem el magam és próbáltam csak a szemébe nézni. Elindultam újra az ajtó irányába, de visszarántott magához.
- Te mikor öltöztél fel? - mosolygott le rám.
- Amikor éjszaka mosdóba kellett mennem - válaszoltam, majd megint a kijárat felé fordultam. Amin kiléptem a konyhába, vissza is mentem a hálómba. - És még az ember azt hinné, hogy nem érheti több meglepetés - sütöttem le a szemem zavaromban, majd két lábat láttam meg magam előtt. Lassan felnéztem az illetőre (közben ellenőriztem, már volt rajta boxer), majd újra elnevettem magam, Ő meg érdeklődve nézett rám. - Nelly és Niall a pulton csók csatáznak. Szerintem öt perc sem telik bele és már a szobában lesznek - magyarázkodtam, majd Ő is elröhögte magát. A nagy szórakozásunk közben megöleltük egymást, majd ezt egy csókkal spékeltük meg. Ezután Harry magával rángatott, ki a konyhába, ahol még mindig ott volt a két szerelmespár.
- Könyörgöm, menjetek szobára - szólt rájuk Harold, Ők meg rögtön mentek és bezárkóztak. Oké, asszem most jött el annak az ideje, hogy elmenjünk sétálni. Jó messzire. Mondjuk a hegyre. Igen, ott jó lesz.
- Harry?
- Hmm?
- Öltözz és menjünk el sétálni. A hegyre. Ahol senki sincs. Csak mi - mondtam, majd lányos zavaromban megint a padlót kezdtem kémlelni. Oké, most már komolyan orvoshoz kéne fordulnom. Persze, amint meghallotta, hogy "csak mi", rohant be a szobába öltözni. Szerintem bele sem telt öt percbe és már mellettem állt, túrára készen. Kezeinket összekulcsoltuk, majd elindultunk. Ahogy az utca végére értünk, kikanyarodtunk balra és rögtön egy magas dombot kellett megmásznunk. És ez még semmi.
*
El sem hiszem, hogy végre kiértünk. Egy nagy mező közepén voltunk, amit semmi sem kerített, bármerre néztünk, csak zöld füvet láttunk. Harold fáradtan "dobta" le magát a puha pázsitra, majd én is mellé akartam ülni, de egy hirtelen mozdulattal az ölébe rántott. Kezeimet a nyaka köré fontam, majd megcsókoltam. Tudtam, hogy szereti, ha én kezdeményezek. És ahogy egyre jobban belemerültünk, végül eldőltünk és fekve folytattuk tovább.

Nelly szemszöge

- Elmentek - jelentettem ki, nagy boldogan. Igazából most semmit sem csináltunk, csak pont ezt akartuk elérni, hogy magunkra hagyjanak bennünket. Sikerült.
- Na és most? - suttogta Niall. Hát, ez mondjuk jó kérdés. Apa nincs itthon, Harry-ék gondolom felmentek a hegyre, meg amúgy is kettesben akarunk lenni, szóval... - Vagy... várj - kapta el a karomat, majd ledöntött az ágyra, így Ő fölém kerekedett. - Mi lenne, ha először lennénk úgy kettesben, majd csinálunk sütit, végül elmegyünk sétálni? Hmm? - mosolygott le rám. Oh, jaj ne! Az az angyali mosoly! Basszus! Tudja, hogy annak nem bírok ellenállni.
- Mit kapok érte? - mosolyogtam kacéran.
- Egy meglepetés randi? - vigyorgott.
- Hmm... Oké - nevettem el magam.

Becca szemszöge

- Harry, halkan, mert a végén észreveszik, hogy visszajöttünk - fogtam be a száját a barátomnak, ugyanis folyamatosan dumált. De komolyan! Amint kitaláltam, hogy kosarazzunk, arról beszél, hogy le fog győzni. Viszont most már kezdi felfogni, hogy kussban kell maradni, így észrevétlenül kisurranhattunk a pályára. Én rögtön vezetni kezdtem a labdát a túl oldalig, ott pedig dobtam egy három pontost. Elkezdtem örömömben kiabálni és ugrálni, majd kinyújtottam Harry-re a nyelvem, aki diszkréten kiröhögött. - Most meg, mi van? Dobtam egy három pontost és te meg kiröhögsz? - boxoltam vállon, erre kikerült, felkapta a labdát és dobott egy csont nélküli... három pontost. Ezt nem hiszem el! Hogy a fenébe? Gondolom a meglepettségem az arcomra is kiült, mert eltátottam a számat.
- Béna vagy - röhögött továbbra is, én meg sértetten, csak álltam előtte, végül úgy döntöttem, ha harc, hát legyen harc. Egy nyújtózkodással kivillantottam a hasamat, amit Ő előszeretettel bámult meg és most sem volt másként. Amíg mosolyogva elbambult, én vissza szereztem a kosárlabdát és eszeveszett módon rohanni kezdtem. A lasztit csak vezettem és vezettem, szinte már azt hittem, hogy nem tudok majd megállni. Jól sejtettem, a nagy lendület miatt futás közben kellett palánkra dobnom... és... BEMENT! Ráadásul hat pontos! Jézusom! Soha nem dobtam még ilyet! Na, Styles, ki is a jobb?
A pasim büszkén elvigyorodott, majd nevetve megtapsolt.
- Oké, bevallom, ez ügyes volt - ölelte át a vállamat, majd nyomott egy puszit a fejemre.
- Sziasztok - kiabált nekünk egy ismerős hang. Rögtön az út felé fordultunk és ott megláttuk Louis-t, aki...sírt?
- Szia - válaszoltunk egyszerre és rögtön odarohantunk hozzá.
- Haver, te sírsz? - támadta le rögtön Harry és folyamatosan az arcát fürkésztük. Lou-t nagyon ritkán látjuk sírni.
- I-igen... - ült le a földre, mi meg mellé kuporodtunk.
- Mi történt? Mi a baj? - szálltam most rá, én.
- Sz-szakítottunk... Rocky-val - motyogta, nekem meg elkerekedett a szemem. Mi az, hogy szakítottak? Jézusom, mit tett ez a lány? - A-azért, mert összevesztünk... Kiderült, hogy Liam-et jobban szereti, mint engem... Emiatt nem Liam-et hibáztatom, Ő n-nem tehet semmiről... De Rocky-tól fáj... nagyon - sóhajtozott, mi meg együtt érzően néztünk rá. Igen, Rocky-nál vannak ilyen változások, amikre fel kell készülni, de erről Louis nem tudott. Hát, kár...
- Louis, szerintem most az lenne a legjobb, ha bemennénk hozzánk és eljönnél velünk az esti "mulatságra" - mosolyogtam rá halványan. Ő is mosolygott, majd egy biccentés felállt és velünk együtt elindult a házhoz. Amint beléptünk az ajtón, Nelly és Niall is megrohamozták az összetört szívű fiút. Kifaggatták, kérdezgették, mindent, amit el lehet képzelni egy ilyen helyzetben. Amíg Ők hármasban elvoltak, Mi visszamentünk a szobámba. Letelepedtünk a kanapéra és TV-t néztünk. Mivel kicsit fáztam, fogtunk egy plédet, betakaróztunk, én felültem törökülésbe és még össze is bújtunk. Egy idő után kezdett kényelmetlen lenni, főleg, hogy rengeteget nevettünk a filmen, ami miatt mocorogtunk is. A végső pózunk pedig úgy nézett ki, hogy én a kanapé jobb végében feküdtem, Harry a bal felén, a lábaink össze voltak gabalyodva. Harry a pólóját is levette (tudom, hogy azért, hogy engem kikészítsen). Pár percig így maradtunk, végül én felültem, és bájosan mosolyogva Harry-re néztem, aki vette az adást, vigyorogva megvakarta a tarkóját, végül Ő is felült és eldöntve engem a kanapén, csókolóztunk. Hirtelen azt akartam, hogy ez a pillanat sose érjen véget, de mint minden jó, ez sem tart örökké. Harry benyúlt a pólóm alá és a hasamat kezdte simogatni, de még mielőtt bármit is tett volna, megszakítottam a csókot.
- Harry, ne...
- Mi az? Rosszat csináltam? - nézet rám aggódva. Istenem, annyira imádom, amikor így néz rám és azt hiszi, hogy Ő tett rosszat. Ilyenkor látom a szemeiben, hogy igazán szeret és aggódik értem.
- Nem, dehogyis, csak... - haraptam bele alsó ajkamba, amiből vette a célzást.
- Most van meg, igaz? - sóhajtott, én meg aprót bólintottam. - Utálom ezt - morogta, majd egy újabb szenvedélyes csókot kaptam Tőle.
- Hidd el, én is - válaszoltam, mire nekiállt vigyorogni. - Nem azért!
- Késő, már kimondtad - kuncogott fel, én meg mosolyogva megforgattam a szemeim. - Meddig?
- Na ne, most komolyan? - hitetlenkedtem, Ő pedig csak azért is tudni akarta... - Egy nap, most vagyok a végén - adtam fel. Az ember azt hinné, hogy egy pasit nem érdekli a havi "baj". Harry-t mégis.
- Akkor holnap bepótoljuk. Rendesen - vigyorodott el, majd megcsókolt. Aha, szóval ezért. Jó, mindent értek.
- Srácok, készülni kéne, meeert... - nyitott be a szobába Niall, aki meglátván minket, elnyújtotta az utolsó szavát. - Uppsz - húzta be a fejét. - Rosszkor?
- Eléggé - bólintottunk rá. És ami még cikibb, hogy még mindig abban a pózban vagyunk, hogy Harry van fölöttem...
- Ugye, nem épp... dugtatok? - rágta a szája szélét. Nem, hogy kiment volna, áh, nem! Neki az kell, hogy leragad az ajtóban és arra kíváncsi, hogy épp lefeküdtünk-e.
- Jó, Niall, én megöllek - másztam ki Harry alól, majd a szőkeséget kikergettem az udvarra, ahol egy kisebb sokk ért.

37.fejezet: Kijutás

- Unatkozom - ütötte a falba a fejét Niall. Hát, ezzel nem volt egyedül, mert mi is. És ha már az unatkozásnál tartunk... bevallom, szívesen megismételném az estét. Mármint azt a részét, amikor Harry-vel voltam, természetesen. Na, de ne kalandozzanak el a gondolataim, a végén lebuknánk.
- Amúgy este mindenki a pasijával volt, mert a lányok folyton sikítoztak? - ásított Liam. Tulajdonképpen most mindenki arról próbálta elterelni a figyelmet, hogy másnapos volt.
- Nem - vágta rá a többi lány, én nem. Mert hát... hadd ne keljen részleteznem. És elszóltam. Mindenki rám nézett, mert észrevették, hogy én nem válaszoltam a többiekkel együtt.
- Na és te, Becca? - szögezte nekem a kérdést Louis. Én csak Harry-hez bújtam, aki megállás nélkül mosolygott, én meg lesütöttem a szemem. 
- Most olyan dejavou érzésem van - gondolkozott el Niall és tudtuk is, hogy miért. Legalábbis mi, Harolddal. Amikor először kerültünk úgy össze az öltözőben, akkor is ott volt. Igen, Niall soha semmiből nem marad ki. Mindenki érdeklődve nézett Niall-re, aki inkább nem szólalt meg, mert tudta, ha elmondja, azt nagyon megkeserüli! - Akkor legalább azt mondjátok már el, hogy mit csináltatok ti kettesben a női öltözőben éjszaka - feszegette a határokat. Ez tulajdonképpen már maga a válasz. Most viszont felnéztem Harry-re, aki ugyanezt tette és a válaszomat várta.
- Szexeltünk - vontam vállat. Nem értem, hogy miért kell ennyire kerülni ezt a témát. Ez egy természetes dolog és fogadni mernék, hogy a többiek többször csinálták, mint mi! Jó, tudom, hogy leginkább azért kerüli mindenki, mert magánügy, de szerintem ebben semmi kínos nincs. Persze a többiek rögtön elröhögték magukat és szerintem fejben számolgatni kezdték, hogy mi hányszor is kerültünk össze. - Oké, akkor felelsz vagy merszezzünk, ha már így beleéltétek magatokat ebbe a témába - nevettem fel én is, mert már kezdett idegesíteni, hogy a többiek rajtunk röhögnek. Ennyi erővel én is röhöghetnék Louis-n és Rocky-n, mert Ők meg minden este összefekszenek, szóval a helyükben kussolnék! 
- Oké, akkor felelsz vagy merszezzünk, de egy embert nem lehet egymás után kérdezni - mondta Liam. - Ki kezd?
- Én - emelte fel a kezét Harry, majd körbe nézett a társaságon. - Niall, felelsz vagy mersz? - oh, persze, hogy Őt választotta, ki mást?
- Merek - jelentette ki a szőkeség, majd a bátorság egyből eltűnt a szeméből, amint eszébe jutott, hogy Harry kérdezte.
- Rendben, akkor menjetek be a NŐI mosdóba és tegyétek meg! Van rá negyed órátok és mérjük - mondta gonosz vigyorral az arcán, én meg alig bírtam visszatartani a röhögést. Azért ez jó visszavágás volt Harry-től, teljesen megérdemli Niall! Bár, Nelly nem, de csak lesz annyi esze, hogy nem engedi. Vagy ha mégis, akkor meg igen, amúgy is együtt vannak egy jó ideje. Ők ketten először csak ledermedve ültek a helyükön, de mikor feleszméltek, hogy már megy az idő, szélsebesen rohantak be a mosdóba. Ezek szerint nem is volt ellenükre ez a feladat, feltéve, hogy mindenki tudja, hogy mit művelnek odabent.
Negyed óra múlva meg is jelentek, kipirultan és fáradtan, de megállás nélkül vigyorogtak. Hát, mit ne mondjak, tényleg hamar lezavarták.
- Rendben, akkor David - ült le Niall, rögtön mellé Nelly. - Felelsz vagy mersz?
- Felelek - vont vállat.
- Mi lett Vera gyerekével?
- Mit tudom én? Lemondtam róla, innentől kezdve nem az én gondom - válaszolt lazán, majd egy gonosz mosollyal rám nézett. Bassza meg, miért most? Miért csinálja ezt? És miért pont ilyenkor jut eszébe minden beszólásom, amiket neki szántam? Én hülye! - Becca... Felelsz vagy mersz?
- Mer - vágta rá helyettem mindenki. Hahó, tőlem kérdezte!
- Oké, akkor mersz - jelentette ki, én meg hitetlenkedve tekintettem körbe. - Mutasd be nekünk Harry gyenge pontjait - vigyorgott.
- Oké, a nyaka... - kezdtem, de félbeszakított.
- Nem! Mutasd be - vigyorgott még mindig. Az agyamig csak most jutott el pontosan az információ. Mutassam be nekik Harry gyenge pontjait? Itt és most? Na, arra várhatnak! - Látom nem érted. Akkor egyszerűbben fogalmazok. Izgasd fel - erre már Harry is odakapta a fejét.
- Normális vagy, ember? - bosszankodott, a többiek pedig szakadtak a röhögéstől. - Ennyi erővel már élő pornót is nézhetnél! - akadékoskodott, de David csak annál inkább ragaszkodott a feladathoz. Be kellett látnom: kénytelen leszek végig csinálni. Ami nem is esne nehezemre, ha kettesben lennénk. De vagyunk összesen 13-an, abból kettő benne van a "játékban". Vagyis 11-en fogják végig nézni, ahogy tulajdonképpen az estéinket szoktuk kezdeni. Na, ez így nem lesz jó...
- Kezdjétek már - nógattak a többiek, nekem meg égett az arcom, ahogy Harry-vel felálltunk és a folyosó közepére sétáltunk, ahol a többiek láttak minket. Előre félek ettől. - Gyerünk, megy az idő és még valahogy haza is kéne jutnunk - nevettek teljes erejükből. Mindenki. Egytől egyig. Ők élvezték ezt, hogy mi égünk és kivételesen nem Ők. Hát, ez van, fordult a kocka. És, hát muszáj volt elkezdenünk. Láttam Harry arcán, hogy már előre fél, mert ez az okos,  megint szűk gatyát vett föl. Nem egy észkombájn! Végül megcsókoltam. Próbáltam olyan szenvedélyesen, mint tegnap este, de ez a báj valahogy nem volt meg. Folyamatosan feszengtem, mert tudtam, hogy a többiek egytől egyig minket néznek. Valahogy el kell lazulnom. És mintha Harold olvasott volna a gondolataimban, úgy szorított magához még jobban. Tudtam, hogy most többet nem segíthet rajtam, ugyanis én kaptam a feladatot, így hát cselekednem kellett. Kezeim elkalandoztak, végül a hasa alján értek véget. Nos, David azt mondta izgassam fel, hát fel is fogom. Végül is nem én égek, hanem Ő, de lehet, hogy ezért még kapni fogok... Na, mindegy, a fő, hogy túl legyünk ezen. Egy mozdulattal lerántottam róla a fehér pólóját és azonnal rálátást kaptam kockás hasára. Na, a lányokat biztosan megölöm, ha rá mernek nézni! Ő az enyém! Ujjaimmal körberajzoltam kockáin, ami rögtön egy nyögést váltott ki belőle, a többiek meg felnevettek. Na, egy gyenge pont pipa. Számmal is lejjebb tértem és a nyakát erősen szívni kezdtem. Na igen, vissza akartam adni neki a tegnap esti jelölést, most én jelölöm meg Őt. Miután végeztem és nyomtam a helyre egy puszit, még egy nyögés. Haha, jó vagyok! Ujjaim hátát karmolták, ami még egy plusz pont a javamra. Mit ne mondjak, rengeteg gyenge pontja van, de ez nekem pont kapóra jött. Elég közel álltunk egymáshoz ahhoz, hogy érezzem, valami már van odalent. Könyörgöm, csak legyünk már túl ezen! És már csak egy helyen próbálkozhattam: a füle mögött. Lassan ajkaimmal oda tértem, majd elkezdtem csókolgatni azt a területet. És bingó, egy újabb morgás és nyögés. Megint nyertem! És lám, a feladatot is túléltem. Még adtam neki egy utolsó csókot, de a pólóját már nem kapja vissza! Eszem ágában sincs odaadni neki! Én elégedetten ültem le a helyemre, a többiek megtapsoltak, Harold pedig eltűnt a mosódban. Gondolom megvárja, míg elmúlnak a kedélyek.
- Huh... nem hittem volna, hogy megcsinálod. Gratula - nevetett Nelly, majd egy kicsit meglökött. Hát, ezek szerint tényleg viccesnek találták, én pedig szórakoztatónak. Komolyan, merem állítani, hogy ez volt életem legjobb felelsz vagy merszes feladata! - Oké, megvárjuk Harry-t, vagy inkább ne?
- Inkább ne - vágtam rá, majd Bern-re néztem, aki egész eddig halál nyugodtan ült. - Bern, felelsz vagy mersz? - kérdeztem mosolyogva. Igen, az én bájos és angyali mosolyom, ami mindenkit képes félrevezetni. Mint most.
- Merek - dörzsölte össze tenyereit.
- Rendben. Ki a legjobb csaj a telefonodban?
- Emma Johnson - válaszolt egyszerűen. Oh igen, Abbey volt osztálytársa, egy évvel idősebb nálunk.
- Oké, akkor nyisd ki az ablakot, nyomd neki az orrod, közben idétlenül nyald le az üveget. Valaki csináljon róla egy képet és ezt küldd el neki mms-ben - mosolyogtam elégedetten. A vigyor egyből lefagyott az arcáról. Persze, mert miért is csinálná meg a feladatot, amikor egy "dögös csajról" van szó? No comment. De, én akkor is rákényszerítem! - Gyerünk, nem érünk rá egész nap - sürgettem. Végül felállt a földről, a telefonját Georgh kezébe nyomta, majd kitárta az ablakot. Komolyan, azt az arcot látnotok kellett volna, ahogy grimaszolt. Mindenki egytől egyig szakadt a röhögéstől, még Georgh is alig bírta megcsinálni a képet. De, miután mindennel megvolt, a szemünk láttára érintette meg a 'küldés' gombot. Mondanom sem kell, hogy mi tapsolva ujjongtunk, Ő meg szinte könnyezett.
- Srácok... mi lenne, ha az ablakon keresztül másznánk ki és hátul mennénk el? A lenti kapu miatt úgy sem tud senki bejönni - állt elő az ötlettel Leila. Oké, most csak egy kérdés fogalmazódott meg bennem: Mióta lett intelligens?
Az ötletébe rögtön beleegyeztünk és már rohantunk is a cuccainkért, hogy haza mehessünk.

Este 9

- Itthon vagyunk - léptünk be a lakásba Nelly-vel, majd nem sokkal később a fiúk is csatlakoztak.
- Oh, sziasztok, pont időben, most lett kész a vacsora. Gondolom már éhesek vagytok- ölelt meg minket, majd a srácokhoz fordult. - Jaj, hát ti is itt vagytok? Nagyon örülök a látogatásnak, bár, gondolom a lányaim jobban - ölelte meg Őket is egyenként.
- Apa hol van? - kérdeztem meg. Tegnap sem láttuk.
- Ő most kint van a másik háznál. Azt mondta, hogy szívesen lát titeket - válaszolt mosolyogva. - Ha akarjátok, még ma elviszlek benneteket... - mi hevesen bólogatni kezdtünk, a fiúk meg csak kínosan mosolyogtak. Én megragadtam Harold kezét, majd magammal rángattam a szobámba. Amint beértünk, bezártam az ajtót és megcsókoltam, Ő meg habozás nélkül visszacsókolt.
- Mi ez a nagy öröm? - döntötte homlokát az enyémnek, édesen mosolyogva.
- Mehetünk apuhoz. Három nap a külvilágban. Hosszú hétvége. Kettesben. Szabadon. Tudod mit jelent ez? - suttogtam a fülébe, Ő pedig szélesen elvigyorodott.
- Azt, hogy minden időnket egymásra szentelhetjük? - súgta vissza, majd hosszan megcsókolt. Ezután nekiálltunk pakolni a hosszú hétvégénkre és amíg Harry még pakolászott, én kimentem a fürdőbe. Mentem vissza a szobámba, ám előtte még belestem a kulcslyukon és tisztán ki tudtam venni, hogy Harold fehérneműt pakol nekem. Mindegy, nem szóltam semmit, csak mosolyogva benyitottam.
- Készen vagy? - mosolyogtam továbbra is és ez letörölhetetlen lett volna most az arcomról. Bólintott, majd egy gyors puszi után kimentünk a nappaliba. Mint kiderült, Niall és Nelly már rég vártak minket, na de ez van.
Lementünk a kocsiba, majd miután a cuccainkat bepakoltuk, elindultunk. Az út csak húsz perc volt, de még ezt is alig bírtuk kivárni. Komolyan, mint az öt évesek, úgy mocorogtunk. Amikor anya leparkolt, nagy sóhajok kíséretében szálltunk ki. A fiúk ámulva nézték a kis (na jó, nem is annyira kicsi) házunkat, majd miután kezet fogtak apuval, azonnal berohantak. Igen, gondolom nem sokszor vannak faluban. Csopakon kívül. Bepakoltuk a bőröndjeinket a házba, majd kimentünk újra az udvarra. És ekkor hangos zene ütötte meg a fülünket, ráadásul One Direction. Színes fények villogtak a fűben, valamint a falakon és egy csomó ember lépett be a kapun azt óbégatva, hogy "Boldog születésnapot mindkettőtöknek". Eszméletlenül meglepődtünk és nagyon jól esett, hogy még itt is gondoltak ránk. És ekkor megláttam valakit a tömegben, akihez rögtön odafutottam és megöleltem.
- Abbey! Jézusom, annyira régen láttalak - néztem rá mosolyogva, majd Nelly is idejött és Ő is szorosan megölelte.
- Tudom, ezért jöttem el ide. Hiányoztatok - ölelt minket magához újra. - Na és meséljetek, mi történt veletek a nyáron és milyen a suli?
- A nyár uncsi volt, olyan 1D nélküli - nevettük el magunkat. - A suli egész jó - mosolyogtunk és még mindig nem bírtuk felfogni, hogy ez mind miattunk van.
- Lányok, forduljatok csak meg - vigyorgott ránk a rég nem látott barátnőnk és mi rögtön megfordultunk a tengelyünk körül. Elállt a lélegzetünk. A háztetőre fényfüzérrel ki volt írva mindkettőnk neve, valamint a Happy Birthday felirat is ott virított. Akkor a szüleink sem felejtették el. Nelly-vel meghatódva futottunk oda hozzájuk és öleltük meg Őket.
- Boldog 19. születésnapot lányok - mondták a könnyeikkel küszködve. - El sem hiszem, hogy felnőttek lettetek - sírta el magát tényleg anya.
*
Anyu haza ment és jó bulizást kívánt nekünk, apu a haverjaival felment a kocsmába billiárdozni és pingpongozni, így mi maradtunk. Egy csomó itteni barátunk és Abbey. Valamint a két srác, de Ők amúgy sem tudnak hova menni. Megcsináltuk a hangulatot, a világítást hagytuk, a fűbe leterítettünk egy hatalmas pokrócot, a hangfalakat letettük mellé, majd vittünk ki popcornt, csokit és üdítőket. Leültünk egy körbe, én Harry ölébe, Nelly meg Niall-ébe.
- Meséljetek már egy kicsit, olyan régen találkoztunk - nyaggatott Cassidie. Az egész életünk elmeséltük onnantól kezdve, hogy nem jártunk ide. A mai napnál ragadtunk ki és persze, hogy a két srác miatt még az intimebb pillanatok is meg lettek említve, mivel nem bírták ki, hogy ne szívassák egymást.
- Na és veletek mi van? Ne csak mi meséljünk - vigyorgott Nelly. A többiek sorban mindent elmeséltek, hogy mi van velük, van-e barátjuk stb. Az este nagyon jó hangulatban telt, rengetegszer ökörködtünk, például azon szakadtunk nagyot, amikor April véletlenül elindította a locsolót, ami egyenesen az arcába spriccelt. Miranda meg egyszer beleesett a patakba, ami a kerten csobog keresztül. A két fiúval is hamar összebarátkoztak, nem támadták le Őket, pedig Ők is rajongók. Végül éjfél körül Ők is elindultak haza és megbeszéltük, hogy délután találkozunk. A cuccokat mind kint hagytuk, majd sorban elmentünk fürödni. Mivel a srácok már előre "lefoglalták" a szobákat, mi kerültünk a kisebbe. Úgy tűnik, Niall makacs volt. Mivel mi mentünk másodiknak a fürdőbe, én törölközőben slisszoltam vissza a hálószobámba (igen, az enyém volt a kisebb szoba). Harold alsóban feküdt az ágyamon és mosolyogva engem nézett.
- Miért nincs rajtad az a fehérnemű, amit pakoltam? - kérdezte, mire én teljesen ledermedtem. És már megint az az érzés. Nem hiszem el, hogy mindig képes zavarba hozni! Persze, most nem igen vágyom arra, hogy pont abba a melltartóban és tangában rohangáljak előtte. Végül nem tudtam ellenállni a nézésének és visszasasszéztam a mosdóba. Amilyen gyorsan csak tudtam, magamra kaptam azt a csipkés valamit (bár, előtte rendesen megnéztem a bugyit és nehezemre esett, de megállapítottam, hogy az nem csúzli). Meggyőződtem arról, hogy még nincs itthon apa, de a köntösömet még magamra kaptam. A fürdő a konyhából nyílt, ezért ott Nelly-vel találtam szembe magam.
- Mi ez a sietség? - mosolygott, én meg kínosan elnevettem magam.
- Mégis mit gondolsz? Harry - ültem le egy székre. Szája egy "O" alakot formált, majd helyet foglalt velem szemben.
- Akkor már értem a köntöst. Csak kérlek halkan csináljátok, mert a falak nem valami vastagak - kacsintott, én meg elnevettem magam.
- Ne aggódj, nem hiszem, hogy a saját hangotokon kívül mást is fogtok hallani - vigyorogtam rá, majd befutottam a szobámba. Becsuktam az ajtót, majd megvártam, míg Harold rám nézett. Közelebb jött és miközben megcsókolt, a köntöst levette rólam. Csókunk egyre hevesebb lett, végül az ágyon kötöttünk ki. És ekkor kopogtak.
- Hahó, bemehetek? - apa volt az. Hát persze... Gyorsan betakaróztunk, nehogy meglásson minket, mert akkor Harry repül, ebben biztosak voltunk. - Csak jó éjt akartam kívánni és boldog szülinapot - nyitott be, majd egy "sziasztok" után vissza is csukta. A takarót ledobtuk a földre, majd végig hallgathattam Harold káromkodását. Ami, ha úgy vesszük, nagyon vicces volt. És én nem álomba sírtam magam, hanem álomba nevettem.

36.fejezet: Szombat

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ilyen későn hozom a részt, de csak most szállt meg az ihlet. Most sem eget rengetően hosszú, de hosszabb, mint az eddigiek, amiket mostanában hoztam. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást :)
Becca*

- Ti, hogy lehettek ennyire idióták? - akadt ki Rocky.
- Mi az, hogy mi vagyunk idióták? Nálatok kéne lenni a kulcsnak - vágtam vissza. Azért ne ám már, hogy mindenért mi legyünk a hibásak!
- Tudjátok mit? Mind hülyék vagytok - mondta Bern.
- Mázlid van, hogy éjszaka van és nincs erőm felpofozni - bosszankodott Nelly.
- Talán félnem kéne egy lánytól? - nevetett. Na, ezt nem kellett volna!
- Hogy képzeled? - akadékoskodtam. És ebben a pillanatban egy akkorát csapott a combomra, hogy a falak is beleremegtek. Na jó, nem szó szerint, de jól hangzott. - Azt a kurva - dőltem neki a falnak, majd a fájó lábamat fogtam. A többiek sem jártak különb, csak azzal a különbséggel, hogy Leila vissza is ütött. 
- Normálisak vagytok? Most nem érzem a lábam - nyökögött Nelly.
- Ez nem fájhat ennyire - nevetett Georgh, mire Rocky akkorát csapott a lábára, hogy a srác összeesett. - O-oké... Ez már fáj... - motyogta. Na igen, néha nem gondolnak abba bele, hogy mi is emberek vagyunk és mi is érzünk fájdalmat, nem úgy, mint az űrlények. Oké, ez nem tudom, hogy jött ide. A lényeg most az, hogy valamit ki kell találnunk, hogy hogyan jussunk ki a suliból úgy, hogy az ablakok ne maradjanak nyitva és minden be legyen zárva. A kulcs, hogy őszinte legyek, fogalmunk sincs, hol van.
- Na, én visszamegyek, álmos vagyok - ásítottam egy jó nagyot, majd egy intés után elindultam vissza a könyvtárba. A lépcsőfordulónál persze az egyik fiú elém ugrott, én meg akkorát sikítottam, hogy még az űrben is hallani. Egy enyhe szívroham, az éjszaka közepén. Köszi srácok, de tényleg... Amíg a többiek szépen kiröhögtek, én gyorsan visszafutottam, hogy felébresszem Harry-t. Most egy kis nyugalomra vágyom, vele. Ha így belegondolok, mi sosem voltunk úgy együtt... Ez valahogy, ilyen baráti együttlét lett, sosem volt igazi szerelem. Nem tudom, hogy miért volt ez, lehet, hogy csak nem merjük kinyilvánítani az érzéseinket. De én arra sem emlékszem, hogy valaha mondtuk volna egymásnak, hogy "szeretlek". Én imádom Harry-t, és minden vágyam, hogy vele lehessek és a közelemben legyen. De nem tudom, hogy Ő mit érez irántam. De ma este kiderítem, az életem árán is! Miközben ilyeneken kattogott az agyam, megpillantottam a barátomat, aki mocorogva aludt az asztalon. Elég vicces látvány volt, na de ez van. Mellé léptem és kicsit meglöktem.
- Harry, ébredj - suttogtam, Ő pedig lassan kinyitotta a szemeit.
- Mi a baj? - ült fel lassan, majd nyújtózott egyet.
- Nem tudok aludni, a többiek a frászt hozták rám... Nem megyünk valahova máshova? Mondjuk le az öltözőhöz? Ott van szivacs... - magamban hálát adtam az égnek, hogy sötét van és nem látja az égő vörös fejemet. Harry elvigyorodott, majd lábra állt és a kezét rákulcsolta az enyémre.
- Az öltözőhöz, hmm? Az a kedvenc helyem az egész épületben - vigyorgott. - Ott dugtalak meg másodszorra - súgta a fülembe, mire halkan elnevettem magam és összeborzoltam a haját.
- Hülye vagy, Styles. Na, gyere - indultam el, majd megvártam, míg becsukódik mögöttünk az ajtó. Elmentünk az ebédlő mellett, majd a lépcső melletti fordulóban megálltunk. Hallgatózni kezdtünk, hogy nincs-e valaki a közelben, mert nem akartuk, hogy meglássanak minket. Miután meggyőződtünk arról, hogy senki sincs itt, lerohantunk a hosszú lépcsőn. Majdnem orra estünk, annyira siettünk, de nem zavart. Nevetve álltunk meg, majd egy gyors csókot váltottunk. Tényleg, milyen régen is csókoltam meg...
A két állvány közül nagy nehezen kiszedtük a szivacsot, majd betuszkoltuk a női öltözőbe. Az ajtót becsuktuk, majd a nagy piros spongyát elé toltuk, hogy esélyük se legyen ránk nyitni. Amíg én fáradtan ledőltem, Harry felült és levette a pólóját és én szabadon végigfuttathattam a szemem izmos felsőtestén. Na, ilyet sem mondtam még. Amikor észrevette, hogy figyelem, egy széles vigyor jelent meg arcán, én pedig szégyenemben elfordultam. Nem tudom mi van velem, sosem voltam ilyen. Mindig merész és bevállalós voltam, de most valahogy... nem. Minden bátorságom elszállt, mindenki zavarba tud hozni, holott eddig senki sem. Na de változnak az idők, velük változom én is. Csak miért pont egy félős nyuszi lettem? Fél órája még ott kiabáltam az őrült osztálytársaimmal, most meg itt fekszem háttal, életem pasija előtt. Ilyen nincs. Becca, szedd össze magad, te akartad ma este felszedni normálisan! Gyerünk, szólalj már meg!
- Harry... valamit meg kéne beszélnünk - fordultam vissza lassan. Kár volt. Már gatya sem volt rajta. Oh, bassza meg, hogy pont most kellett levetkőznie!
- Mit? - tűrt egy tincset a fülem mögé és én megint elpirultam. De most komolyan, mi történik? Ilyen az, ha tényleg szerelmes vagy? Nagyon úgy tűnik.
- Tudod... eddig még sosem viselkedtünk úgy, mintha tényleg együtt lennénk - sütöttem le a tekintetem. - Nem gondolod, hogy... nem is tudom... szóval, hogy járunk... hogy ezt éreztetni kéne már másokkal is? - Harold keze megállt az államon és gyengéden felé emelte azt, így pont a szemembe tudott nézni.
- Tudom, hogy eddig nem viselkedtünk úgy, mint az igazi párok... Én nem mertem, mert féltem, hogy csak lenéznél miatta, mert, hogy te annyira menő és vadóc vagy... - suttogta, nekem meg elállt a szavam. Szóval ettől félt? Hogy én lenézném? Tényleg ennyire nagyképű vagyok? Azt hiszem tényleg meg kell változnom...
- Harry, én... nem is tudom mit mondjak... Én igazából nem vagyok ilyen... vagyis, de. De attól még én is emberből vagyok, azon belül pedig lányból, olyan vagyok, mint más. Normális. Kedves. És aki mindent megtenne a barátaiért és a szeretteiért...
- Nem. Te nem vagy olyan, mint a többi lány - húzott közelebb magához. - Sokkal több vagy annál - leheletét éreztem a számon, majd örömmel fogadtam a csókját. Nem úgy csókolt, mint eddig, sokkal több szenvedély és vágy volt benne. Éreztem, hogy minden érzelmét próbálja ebbe az apróságba belesűríteni és sikerült is neki. Kezei tovább simogatták a hátamat, majd lejjebb kalandoztak. Én az egyik kezemmel a hajába túrtam, a másikkal pedig testhelyzetet változtattam, így én kerültem felülre, Harry nem kis meglepetésére. Így, hogy minden tisztázódott a kapcsolatunkban, tiszta lappal akartam kezdeni és egy olyan éjszakát eltölteni vele, amit soha nem felejtünk el. Bár, már emlékezetes az, hogy a suliban vagyunk és azon belül is a lány öltözőben, de mindegy. Ajkaink falták egymást, végül Harold nem bírt magával és fordított rajtunk, így Ő volt felül. Szájával lejjebb haladt a nyakamra, amit érzékien szívni kezdett, így egy jó nagy foltot hagyva azon a bőrterületen. A nyakam csak zsibbadt, de ezzel majd reggel foglalkozom, amikor majd takargathatom a jó nagy foltot, de ez ebben a percben egyáltalán nem zavart. Csak is Harry-re figyeltem, a kedves szavaira és arra, hogy milyen gyengéd volt. Sosem volt még ilyen, főleg nem szex közben. Bár, ami azt illeti, olyankor én sem zavartattam magam és elég rendesen letepertem. De ez most valahogy tényleg más. Mintha Ő is tiszta lappal akarna indítani. Egy szép és rendezett lappal. Ahogy én. És állítom, hogy ez életem legjobb éjszakája.
*
Madárcsicsergés ütötte meg a fülemet, amire rögtön kipattantak a szemeim. De amikor megbizonyosodtam róla, hogy már nem álmodok, másra figyeltem, nem a természetre. Sokkal jobban foglalkoztatott a mellettem alvó félmeztelen srác, akivel életem legjobb éjszakáját töltöttem el. Nem nyitotta ki szemeit arra sem, hogy én folyamatosan néztem, arra várva, hogy megpillanthassam smaragd zöld íriszeit. Én személy szerint kezdtem fázni, ezért óvatosan kibújtam karjai közül, majd magamra kaptam az este folyamán a sarokba hajított zöld pulóveremet. Úgy érzem, tényleg megváltoztam. Mintha átmentem volna egy autómosón, ami belülről is megtisztított. Felemelő érzés volt úgy járni-menni, hogy semmi sem zavart, egyszerűen élveztem azt, hogy élek. Most az egyszer, amikor nem zavartak a fejemben kavargó beszólások, amiket annyiszor kapok, a sok gúnyos arc és az, amikor kinevetnek. Mert igen, nekem is szörnyen fáj, csak nem mutatom ki. Ekkor a szivacsról mozgolódást észleltem és Harold nyújtózott egyet.
- Jó reggelt - ültem le mellé, majd hagytam, hogy magára rántson és megcsókoljon.
- Neked is - mosolygott rám. - Fel kéne kelni, jól sejtem? - nevetett fel, a reggeli dörmögős hangján.
- Igen, nem ártana - nevettem vele együtt. Az egyik padon ülve néztem végig, ahogy a pasim felöltözik, majd felálltam, hogy segítsek neki arrébb húzni a piros szivacsot. Csak egy gáz volt. Hogy meg sem mozdult.
- Itt vagytok? - jött kintről a kérdés. Rögtön felismertem. Nelly, Niall, Leila és Zayn voltak azok.
- Igen, de nem tudunk kimenni - válaszolt helyettem is Harold.
- Miért nem?
- Mert bent van az a nagy szivacs és nem mozdul - vágtam rá, kint pedig szakadni kezdtek a röhögéstől. Persze, hisz Niall, aki mindig nevet mindenen. Ez a gondolat eléggé megmosolyogtatott. Amíg a többiek kint elszórakoztak rajtunk, mi tovább erőlködtünk, hogy egy kicsit, akár egy millimétert is megmozduljon a "monstrum". És láss csodát, sikerült, bőven lett helyünk az ajtót kinyitni. Azonban, amikor Harry lenyomta a kilincset, az a kezében maradt. Na, most jött el az a pillanat, hogy én nevessek.
- Mi történt? - kérdezte Leila.
- Harry kezében maradt a kilincs - válaszoltam vigyorogva, majd megint röhögni kezdtem. Azt hiszem, életemben nem szórakoztam még ilyen jól. Megújult erővel, jó kedvvel és a barátaimmal. Erre volt nekem szükségem!
- Na, akkor menjetek arrébb, berúgom - válaszolt Niall, mi meg a szemben lévő falhoz húzódtunk. Ám, nemhogy az ajtó nem nyílt ki, de asszem' Niall is szerzett egy kisebb zúzódást.
- Na várj, majd én - váltotta le Zayn, majd Ő is nekipróbálkozott. Lám, neki sikerült, így végre kijutottunk. Örvendezve fogadtuk egymást a lányokkal, majd megvártam Harry-t, aki megint rákulcsolta a kezét az enyémre és így indultunk el. A többiek döbbent arccal néztek ránk, de minket nem zavart. Most fogjuk megmutatni a világnak, hogy mi igenis együtt vagyunk. Felérve az ebédlőt céloztuk meg, ahol a többiek épp a reggelijüket fogyasztották. Mi is leültünk és egy laktató reggeli után elmentünk a lépcsőfordulóhoz. Mindenki tanácstalanul álldogált, végül feladtuk és lekuporodtunk a fal mellé. Unottan kapcsoltuk be az egyik zenét a másik után, nem volt jobb hangulat. Végül galacsin csatát rendeztünk, aminek az lett a vége, hogy mindenki haja tele volt fehér "golyókkal". Amikor már egy órája ültünk a hideg kövön, Rocky gondolt egyet és elkezdte tapsolni a pohár dal poharas részét. Én egyből elkezdtem énekelni a szövegét, utána a többiek is sorban csatlakoztak. Az egész folyosó a tapsolásunktól és a hangunktól zengett, de ez így volt jó. Mi négyen, az öt őrült fiú osztálytársunk és a One Direction. 

35.fejezet: Hülyék vagyunk

Mikor becsukódott, egy sípolást hallottunk. Sophie-val egymásra néztünk.
- Day...
- Hmm?

- Azt hiszem bezártuk magunkat... - mondta, majd pár perc hatásszünet után elnevettük magunkat. Nem érdekelt minket, hogy nem nyílt az ajtó, inkább megkerestük a többieket, hogy valahogy megpróbáljunk kijózanodni. A többieket lent találtuk meg a tornaterem öltözőben, ahol épp Rocky "tornázott". A lány öltözőben voltak és Rocky fent volt a radiátoron és egy majmot utánozott. Persze e miatt kiszakadt belőlünk a röhögés. Egyszer majdnem le is esett, akkor Louis elkezdett sikítozni. 
- Ááááááááááá - sikított Leila. Mind lenéztünk a földön fetrengő szőkeségre, aki épp a hajzuhatagával törölte fel a járólapot.
- Áááá, a hajad! Állsz fel, de azonnal - rohant oda hozzá Zayn és talpra állította.
- Hagyjad már - röhögött Soph. - Kedvem támadt énekelni... Csillagok, csillagok, mondjátok el nekem, merre jár, hol lehet, most a kedvesem - kezdett el ordítani, Niall addig meg fejjel nekiment a falnak, utána meg seggre esett. Az egész öltöző a mi ordibálásainktól vízhangozott. Miközben mind a szerencsétlenkedő Niall-t figyeltük, egy nagy koppanásra lettünk figyelmesek... Vagyis robbanásra. Ahogy megfordultunk, Louis-t láttuk, ahogy a földön fekszik, a hasát fogva röhög és mellette feküdt a pad. Gratulálok, ezek szerint feldöntötte... A padot nem állítottuk fel és úgy mentünk fel az ebédlőbe. A hűtőket kipakoltuk, a székeket szétdobáltuk, majd megkerestük a könyvtár kulcsát. Azonnal berontottunk a helyiségbe és lázasan keresgéltünk mindenféle könyveket. Harry persze, hogy a "Felvilágosítás" című könyvet kaparintotta meg, majd hangosan "olvasott" belőle, főleg, hogy nem tud magyarul. Vagy hát, pár szót már tud, de olvasni azért még nem. Majd öt év múlva...talán. Vagy nem. Szép lassan lecsendesedtek a körülmények és mindenki olvasott. Vagyis... hogy a fiúk mit csináltak, azt nem tudom. Viszont legközelebb már csak arra lettünk figyelmesek a lányokkal, hogy horkolnak. Elaludtak.
- Oké, nem tudom, hogy vagytok vele, de én megyek és veszek egy hideg zuhanyt, hogy kijózanodjak - nevettem el magam, majd lerohantam az öltözőbe, megint. Beálltam a zuhany alá és magamra engedtem a jéghideg vizet. A ruhám teljesen átázott, a sminkem lefolyt és olyan érzés volt ez, mintha a 18 éves koromat is kimostam volna és amikor megszáradok, 19 leszek. Tudom, kicsit furi, viszont már nem éreztem magam teljesen részegnek. Most már csak fogok emlékezni az estére. Nem minden részletére, de fogok. A zuhanyt elzártam, majd így álltam meg a tükör előtt, teljesen szétázva. A szemceruzám nyomai feketén látszottak az arcomon, a hajam meg úgy nézett ki, mintha keresztül sétáltam volna egy autómosón. Mindegy, megfordultam és visszamentem a könyvtárba. Mindenhol víztócsákat hagytam, de ebben a percben csak egy dolog érdekelt. Az, hogy aludjak, amit meg is tettem a könyvtár padján.
*
Nem tudom mikor keltem fel, de még sötét volt. Mindenfelől horkolást hallottam.
- Day, fent vagy? - kérdezte valaki tőlem. Sophie volt, legalábbis szerintem. Lehet, hogy egy szellem, aki épp felakarja zabálni az agyamat. Vagy azok a zombik? Lényegtelen.
- Igen - válaszoltam.
- Keressük meg Rocky-t és Leilát, Ők nincsenek itt - mondta, majd lelökött az asztalról. Csodálom, hogy senki nem kelt fel a koppanásra, ami elég hangosra sikerült. Bár, a lényeg megvolt, hogy már nem vagyok csurom víz, így nem fázom meg.
- De én álmos vagyoook - nyavalyogtam.
- Vagy ez, vagy egy részeg és kanos Harry - húzta fel a szemöldökét.
- Oké, már nem vagyok álmos - mentem ki az ajtón. Sehol sem égett a lámpa, ezért csak annyit láttunk, amennyit a hold fénye megvilágított. Ekkor csörömpölést hallottunk a konyhából. - Én félek - jelentettem ki. - És egyáltalán hol van az öt idióta? Ők sem mentek haza - nyavalyogtam tovább.
- Mit tudom én, de most gyere, még mielőtt ránk támad valamelyik - rángatott el a biosz teremig. Ott behúzódtunk a jobbra lévő fal mögé, az ajtó elé. Megint zajt hallottunk ... mint egy sikítás. Esküszöm, mindjárt bepisilek! Na jó, azért nem, mert sajnálom a gatyámat... Ez olyan, mint, hogy nem sírok, mert elfolyik a szemfestékem. Haha. Basszus, Sophie már a folyosó végén van! Nem igaz, azt akarja, hogy egyedül haljak meg? Mi van, ha valaki rám támad? Hisz itt van pár méterre a hátsó bejárat!
- Ááááá - sikítottam, majd Soph mellé futottam, aki rémült szemekkel meredt rám.
- Mit szívtál? - kérdezte ijedten.
- Én semmit, de szerintem a szörny igen, amelyik meg akarja enni az agyamat!
- Day ... azok a zombik - sóhajtott fel fájdalmasan.
- Jól van na!
-Bu! - ijesztett meg valaki minket hátulról, ami miatt akkorát sikítottunk, hogy még a Holdon is hallották.
- Normálisak vagytok? - adtunk egy-egy pofont az öt hülyének.
- Ihigeen - röhögtek megállás nélkül. - Boldog szühülinapot!
- Seggfejek - ráztam a fejem mosolyogva.
- Neeeeeeee - sikított valaki a bejárat felől. Mind odafutottunk és ott voltak Rocky-ék.
- Mi történt? - Támadtunk rájuk.
- Bezártuk magunkat...

34.fejezet: Buli

Sziasztok! Ez lenne a következő rész :). Tudom, nem lett valami hosszú, de siettem, amennyire csak tudtam. És, nagy bejelentéssel érkezem, hogy a blogot nem zárom be a 35.fejezet-nél! Ezt a döntést is a barátnőm miatt hoztam, mert Ő nagyon szeretné, hogy folytassam, így hát, teszek a kedvére :). A részek mostanától szerintem gyorsabban fognak jönni, mivel elkezdődött a suli és mint említettem, rengeteg ötletem van és még mindig csak gyűlnek :D. Na, de nem is húzom az időt, jó olvasást! :)
DayraC. xx

............................................................................

A beszéd annyira feldobta az esténk, mint még semmi más. Nagyon jól esett és szinte minden hülyeségünket összeszedték. Náluk jobb barátnőket nem is találhatnánk! Amikor lejöttek a színpadról, rögtön megrohamoztuk Őket és mindegyiküket megöleltük. Még a fiúkat is...
- Én nem kapok ölelést? - Szólalt meg valaki mögöttem és ettől a hangtól az adrenalin szintem az egekbe szökött. Amilyen gyorsan csak tudtam megfordultam, és a karjait kitárt Harry-t láttam magam előtt.
- Harry? Harry... Jézusom! HARRY - ugrottam a nyakába, amitől elestünk, de ez egy cseppet sem érdekelt. El sem hiszem, hogy itt van! Vagyis... itt vannak :).
- Oké, én is örülök neked, de még élni akarok - nevetett, majd legurított magáról és segített felállni. - Boldog szülinapot - adta át az ajándékot, majd hosszan megcsókolt. Mennyire hiányzott már ez... - És neked is Sophie - fordult felé, hogy megölelje, de Niall elé ugrott.
- Nem! Ő nem kap csókot! Felejtsd el - rázta határozottan a fejét, mire Soph elnevette magát, majd előre lépett, megköszönte Harry-nek, majd megölelték egymást. Niall feje égett :).
- Na, úgy tűnik tényleg hasznát fogjátok venni este az ajándékunknak - gondolkozott el Lei.
- Azt mondtad csak vicceltél - ráncolta a szemöldökét Niall.
- Hát, őőő...igen...izé...nem - rázta a fejét.
- LEILA - kiáltottunk rá egyszerre, Ő meg behúzott nyakkal rohant el... Rocky-val együtt.
- Néha elgondolkozok azon, hogy hülyébb már nem lehetne ez a csaj... Tévedtem - mosolygott Soph, majd Niall-lel eltűntek táncolni. Vagy enni... vagy mit tudom én mit csinálni.
- Menjünk táncolni - mondtam a többieknek, mert Lei és Rocky mégis visszajöttek. Lehet, hogy kiszedték a csomagokból... Mindegy, úgyis a kukában végezték volna...Vagy végzik, ha előbb szerzem meg, mint Harry. Bár, az igazat megvallva, Harry nem olyan, mint amilyennek beállítják. Néha - na jó, sokszor - én is félreértek dolgokat, amiket Ő nem is úgy értelmezett, mint én. Soha semmit nem erőltetett rám, maximum egy kicsit nyavalygott, hogy oldja a feszültséget. De, alapjában véve, egy nagyon rendes és kedves srác... akit én mindenkinél jobban szeretek.
- Naaa, ne álljunk már itt, menjünk, bulizzunk - kezdtem el ugrálni, majd megragadtam Harry és a két lány kezét és berángattam Őket a terem közepére. Egyszerre álltunk neki összevissza ugrálni és énekelni a zenét. Nem sokkal később a többiek is csatlakoztak, így voltunk egy körben, 14-en. Aztán, mikor jött a refrén, elkezdtünk ordibálni: Party rock is in the house tonight! Aztán tovább táncoltunk - jobban mondva ugráltunk -.
- EVERYDAY I'M SHUFFLIN - üvöltöttek a fiúk teljes hangerejükből, mi meg csak nevettünk. Mutogattam a DJ-nek, hogy hangosítson, amit meg is tett, főleg, hogy már előtte szinte megsüketültünk. Szerintem már Pesten hallották, hogy itt buli van. A lényeg, hogy mi jól éreztük magunkat és ahogy láttam, mások is. Életünkben nem volt még ekkora bulink és szerintem nem is lesz. Hónapokig könyörögtünk, hogy itt tarthassuk a partyt. Hát, sikeresek vagyunk.

Az italok és a nasi csak fogyott és fogyott, megállás nélkül. Mindig is ilyen szülinapra vágytunk, amikor nem csak mi, hanem mások is remekül érzik magukat. Mint mondtam, az alkohol fogyott... De találjátok ki, hogy a legtöbbet ki itta me...
- Jó napooooooooooooooooooot embereeeeeeeeeeeeek - kiabált bele a mikrofonba Niall. Hát, ezért nem tudtam befejezni a mondatom. - Ééén lenniii Niall Részheg Horaaan - kiabált tovább, mire Soph a színpad mellé sétált.
- Niall, gyere le - szólt rá mosolyogva.
- Nem - vágta rá, majd leült törökülésbe. Vagyis csak ült volna, mert közben oldalra dőlt és nem tudott felállni... gondoltam én.
- Niall. Gyere. Le. - Szótagolta Soph.
- Nem!
- Gyere le!
- Neeeem!
- Oké, Niall... Te akartad - rázta a fejét Sophie, majd felugrott a színpadra. Ekkor Niall rögtön fel tudott állni és már rohant is el. - Niall, állj meg!
- Nem!
- Niall! - futott utána Sophie.
- Kapj el ha tudsz, te nagy fejű strucc- kántálta Nialler, mire mindenkiből kiszakadt a röhögés. E közben Ők ketten eltűntek az emeleten.

Sophie szemszöge

- Niall, ne húzd fel az agyam - rohantam utána.
- Nem hiszem, hogy van akkora agy, mint az én lábméretem - állt meg egy pillanatra, míg gondolkozott, majd tovább futott. Csodálkozom, hogy nem esik el részegen. Mennyi energiája van ennek? Még egy ideig fel-alá kergetőztünk, míg sikítozva mögém futott. 
- Mi bajod? - fordultam hátra hozzá.
- Ott egy ember - mutatott elém. Bevallom, először én is elhittem, de mikor magam elé néztem, nem láttam semmi mást, csak...
- Niall... Az a fal - sóhajtottam fel.
- Nem! Az egy ember - mutogatott tovább, majd hirtelen felindulásból átölelte a derekam és elkezdte a nyakamat csókolgatni.
- Niall, nyugi - szóltam rá. Mintha meg sem hallotta volna, úgy húzta le a vállamról a pólóm. A hűvös levegő azonnal megcsapta a bőrömet és libabőrös lettem. - Niall, légyszíves, hagyd abba - kérleltem tovább. És nem, nem tudtam volna elmenni, ugyanis a derekamat még mindig nem engedte el. 
- Cssss - súgta a fülembe. Mi a fene ütött belé? Fél perccel ezelőtt még úgy viselkedett, mint egy öt éves. Most meg úgy, mint egy nőstényre éhező hím oroszlán. Már pedig ebből nem kap! Álmodozzon csak!
- Niall, fejezd be! - Semmi mást nem csinált, minthogy még jobban magához szorított, így az egyik kezével hátra nyúlt és a fenekemre tette. Mit ne mondjak, elég nagyot ugrottam...
- Most olyan jó lenne kettesben lenni - mondta a részegségtől rekedt hangján. - Például otthon... haza mehetnénk... - mondta tovább. - Vagy nekem egy terem is megfele...
- Kuss kobold - nevettem el magam, mire nagyjából észbe kapott és elengedett. 
- Bocs, de nem nagyon tudom, hogy mit csinálok - vakarta meg zavartan a tarkóját, majd Ő is felnevetett.
- Nekem mindegy mit csinálsz, csak hanyagoljuk a +18-as témákat - húztam a számat, majd hagytam, hogy Niall kézen fogjon és elinduljon valahova. Én persze egy kicsivel előrébb mentem. Félek, hogy nekimegy valaminek, vagy pofára esik, na!

Dayra szemszöge

A vendégek kezdenek elszállingózni, bár nem is csodálom, hisz már hajnali három van. Fura, mert én még egyáltalán nem vagyok fáradt, bár, gondolom ez a sok alkohol miatt van. És ha már itt tartunk, Niall-ön kívül Rocky ivott a legtöbbet. Igaz, hogy ez a mi szülinapunk, de azért nem akarunk reggel kint kelni a virágágyáson. Persze, ezzel nem azt mondom, hogy mi egyáltalán nem ittunk, mert igen. Mi sem keveset, de ha mázlink van, nem csinálunk semmi hülyeséget.
*
- Lányok, nagyon köszönjük a meghívást, de megyünk - jött ide hozzánk Abbey, Lola és Samantha.
- Mi köszönjük, hogy eljöttetek - mosolyogtunk rájuk. - Kikísérünk titeket, mielőtt még az ajtóig sem találtok el - nevettünk, majd elindultunk a bejárat felé. Odáig összesen négyszer botlottunk meg... Hát, igen, ezek is csak mi lehetünk. Amikor elértük az ajtót, a lányoktól még kaptunk 1-1 ölelést, majd elmentek. Sophie tartotta az ajtót, majd elengedte. Mikor becsukódott, egy sípolást hallottunk...